José Mourinho rázhatja gatyába nyártól a Real Madridot – sajtóhír

M. B.M. B.
2026.04.28. 17:40
null
Fotók: Getty Images
A jelenleg a Benfica kispadján helyet foglaló José Mourinho válthatja a nyáron Álvaro Arbeloát a Real Madrid kispadján – írja a The Athletic.

A tekintélyes tengerentúli sportlap szerint az idény végén várhatóan távozó Álvaro Arbeloa utódjáról Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke dönt majd, aki nagy híve a kétszeres BL-győztes edző visszahozatalának – ez ellentétes a korábbi évek gyakorlatával, Xabi Alonso érkezését például José Ángel Sánchez vezényelte le, de Pérez is áldását adta a döntésre.

Mourinho szerződése 2027 nyaráig szól a Benficánál, de a kontraktusban van egy záradék, miszerint a klub és az edző hárommillió euró fejében egyoldalúan felbonthatja a szerződést – legkésőbb az idény vége előtt 10 nappal.

Mint ismeretes, Mourinho 2010 és 2013 között ült már a Real Madrid kispadján, s egy bajnoki címet, Király-kupát, illetve Spanyol Szuperkupát nyert a királyiakkal. A vitrinből „csak” a Bajnokok Ligája hiányzott – Mourinho Real Madridja mindhárom alkalommal az elődöntőben vérzett el.

A 63 éves tréner regnálása ezzel együtt nem volt mentes a konfliktusoktól: Mourinhóval a kispadon látványosan eldurvult a királyiak és a Barcelona rivalizálása, de a saját öltözőjében is megosztó alaknak számított a portugál, aki többek között a legendás kapussal, Iker Casillasszal is konfliktusba került.

A már említett forrás korábban a francia válogatott éléről a világbajnokság után távozó Didier Deschamps-ot, valamint a jelenleg az Egyesült Államok nemzeti csapatát irányító Mauricio Pochettinót is megemlítette potenciális jelöltként.

Mint ismert, Álvaro Arbeloa (aki ezt megelőzően a Real tartalékcsapatát irányította) Xabi Alonso januári távozása után vette át a csapat irányítását, de hiába ápolt jó viszonyt a játékosokkal, a királyi gárda ebben az idényben sem nyert jegyzett trófeát, így a fiatal edző várhatóan az idény végén távozik a klubtól.

 

 

Legfrissebb hírek

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:54

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 07:50
Ezek is érdekelhetik