Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2025.10.25. 23:56

 

EZ AZ, AMIT NEM LEHET MEGUNNI – vasárnap délután ismét összecsap a Real Madrid és a Barcelona. Az egész világon követik a szuperrangadót, amely akkor is érdekes, ha a pályán már nem találkozhat Cristiano Ronaldo és Lionel Messi, mindketten más kontinensen futballoznak (vezetnek le – majdnem ezt írtam, aztán mégsem). Az esélyeket lehetetlen megjósolni, a madridi gépezet működik, de kissé csikorogva Xabi Alonso vezetőedzővel, még akkor is, ha a mérkőzés előtt két ponttal nagy riválisa előtt áll a fővárosi csapat. A kritikusok nem teljesen értik, Rodrygót és Endricket miért felejtette el teljesen a Leverkusenből érkező szakember.

A másik oldalon mintha a „fiatalspanyol-ajánlást” figyelnék (nincs ilyen, ha lenne, sokat keresne a klub): Pau Cubarsí és Lamine Yamal 2007-ben született, mégis alapember, a hétközi, Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson (6–1) a 2008-ban született Dro Fernández is kezdett – hihetetlen, mennyire nem foglalkoznak azzal, ki menyire bírja a nyomást, a stresszt, „a fiatalokkal óvatosan”, na, ezt ott nem ismerik. Ha alkalmas, beteszik, akkor is, ha középiskolás. A hangulatot most Lamine Yamal, a legújabb kor klasszisa teremtette meg, aki kevéssé diplomatikusan a „csalnak, de mindig panaszkodnak” választ adta egy, a Real Madridra vonatkozó kérdésre.

Ifjú korára tekintettel megbocsáthatjuk neki, hogy gyorsan elfelejtette a már említett hétközi BL-meccset, amelyen a VAR-korszakban ritkán látható súlyos tévedések roppantották össze az addig egyenlő ellenfélnek tűnő athéni együttest. Egy elképesztő kiállítás, egy kimondottan vicces tizenegyes (a katalánoknál magára találó Marcus Rashford erősen rogyasztott, csaknem letérdelt futás közben, csak hogy valahogy érintkezzen az elévetődő, de a karját maga alá húzó kapussal) terelte a könnyed siker útjára a Barcelonát – azok után csalással senkit se vádoljanak a katalánok, akik meg Hans-Dieter Flick vezetőedző eltiltása miatt durcásak.
Szóval a feszültség már a kezdés előtt tapintható.

Maradjunk annyiban, mindenki jobban jár, ha futballozni látjuk a sztárokat, a meggondolatlan nyilatkozatok miatt meg fájjon a sajtófőnökök feje. Amint elindul a labda, már nem számít, ki beszél hangosabban, mi vagyunk jó helyzetben, mert csak annyi a teendőnk, hogy élvezzük a gálát.  

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
23 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.15. 23:15

Mélyponton – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.03.13. 23:47

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43
Ezek is érdekelhetik