Nem ismeri a vereség ízét a spanyolok és a PSG csillaga – sztárportré Fabián Ruizról
Spanyolország futballnagyhatalom, de még ott, sőt, világviszonylatban is ritkán fordul elő, hogy egy futballista 20-30, vagy akár 40 mérkőzésen át veretlen maradjon a válogatottal. Márpedig Luis de la Fuente együttese november 18-án, az utolsó világbajnoki selejtező mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a törökökkel, s így Fabián Ruiz immár 41 mérkőzés óta legyőzhetetlen a spanyol válogatottal. Sőt, még sohasem kapott ki felnőttszinten a nemzeti csapattal.
Rajta kívül csak ketten büszkélkedhetnek legalább 40 meccses veretlenségi sorozattal. A szintén spanyol Carlos Marchena 2003 és 2010 között 57, a brazil Garrincha 1955 és 1966 között 49 válogatott találkozót játszott le úgy, hogy egyszer sem hagyta el vesztesen a pályát. Érdekesség, hogy Garrincha sorozata éppen a magyar válogatott ellen szakadt meg az 1966-os világbajnokságon, amelyen Bene Ferenc, Farkas János és Mészöly Kálmán góljával 3:1-re győzött a Baróti Lajos vezette együttes. És Carlos Marchena karrierjének is van magyar vonatkozása: éppen a mieink elleni 1–1-es döntetlennel mutatkozott be a válogatottban, egy 2002-ben rendezett felkészülési mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban.
Fabián Ruiz még nem játszott Magyarország ellen, ugyanakkor nemcsak 41 meccses veretlenségi sorozattal büszkélkedhet, de már Európa-bajnok, Nemzetek Ligája-győztes és Bajnokok Ligáját is nyert a Paris Saint-Germainnel. Mégis csak kevesen említik a nevét, ha a világ legjobb középpályásairól esik szó, holott nyilvánvalóan közéjük tartozik. Ezt a spanyol szövetségi kapitány, Luis de la Fuente mondta róla, és a tavalyi Európa-bajnokságon a szakember azt is hozzátette, hogy ha nem Fabián Ruiznak hívnák, hanem különlegesebb neve lenne, többször emlegetné a sajtó. Hősünk erre később úgy reagált, hogy szereti a nevét, és nyugodtan hívják csak őt Fabiánnak.
Kiskorában azonban nem a neve jelentette a „fő problémát”. Nyolcévesen került a Betis akadémiájára, ám hiába volt tehetséges, alacsony termete miatt kevesen hittek benne, hogy sokra viheti. Aztán 14 évesen egy év alatt 30 centit nőtt, ma pedig 189 centijével már a magasabb labdarúgók közé tartozik.
„Egyik nyárról a másikra történt – mondta a Marcának adott interjúban. – Mindenki azt ismételgette, hogy nőnöm kellene ahhoz, hogy jobb játékos lehessek. Az edzők is állandóan ezt mondogatták az édesanyámnak. Aztán annyit hallgattam, hogy hirtelen növekedni kezdtem, és egyszer csak én lettem a csapat legmagasabb futballistája. Sokan azt hitték, hogy szedtem valamit, de természetesen alakult így. Ráadásul abban az évben sokat szenvedtem, mert az, hogy magasabb lettem, nem tett jót a mozgáskoordinációmnak. De később minden jól alakult.”
Ebben az interjúban beszélt arról is, hogy az édesanyjának köszönheti a legtöbbet, ő az első számú példaképe. Elárulta azt is, mely futballistákra nézett fel gyerekként. Mindössze 12 éves volt, amikor a spanyol válogatott 2008-ban Európa-bajnok lett – akkor, alacsony srácként talán ő sem gondolta volna, hogy 16 évvel később ő is Eb-győztes lesz. De talán még akkor sem, amikor 2019 júniusában a Feröer elleni Eb-selejtezőn bemutatkozott a nemzeti csapatban.
„A mérkőzésen viselt mezemet természetesen az édesanyámnak adtam – folytatta. – Ő a legfontosabb ember az életemben. Neki köszönhetően lettem profi futballista. Mindent megtett, hogy valóra váltsa az álmomat. Gyerekként még fel sem fogtam, mennyi áldozatot hozott értem, de ma már végtelenül hálás vagyok neki ezért. Mindennap elkísért, jött az edzéseimre, a meccseimre, folyamatosan úton volt, és enni is alig volt ideje, miközben nevelte a három gyerekét. Szerencsére már megengedhetem magamnak, hogy viszonozzam neki, és megkönnyítsem az életét. Ő a legnagyobb példaképem. Ami a futballt illeti, a Betisnél nevelkedve Capit csodáltam, később Xavi és Andrés Iniesta játéka volt rám nagy hatással. Mindig is közel állt hozzám a futball-látásmódjuk.”
A válogatottban már a Napoli játékosaként mutatkozott be, ám előtte, 2014 és 2018 között a Betis labdarúgója volt, illetve a sevillai klub 2017 januárjában fél idényre kölcsönadta az Elchének. Az olasz egyesület 30 millió eurót fizetett érte, miközben akkoriban már a Barcelona és a Real Madrid is érdeklődött iránta. Vagyis bár nemzetközi szinten még kevésbé volt ismert, Spanyolországban már felkeltette a topklubok figyelmét. A Betishez egyébként a mai napig ezer szállal kötődik. A legutóbbi, Sevillában rendezett Törökország elleni vb-selejtező mérkőzés előtt elmondta, egy napon szeretne visszatérni a sevillai zöld-fehérekhez.
„Mindig szívesen jövök vissza Sevillába, és jó látni a sok Betis-címert – mondta. – Sohasem tagadtam, hogy én is bético vagyok, ahogy azt sem, hogy szeretnék majd visszatérni a klubhoz. Egyelőre nem tudom, mikor jön el ennek az ideje, de szeretném otthon, a Betisnél befejezni a pályafutásomat.”
Nemrég egyébként kitüntetést is kapott, átvehette Sevilla tartomány aranymedáliáját – a Sevilla tartományhoz tartozó Los Palacios y Villafrancában született, s mindig is ezt a térséget tekintette az otthonának, de 2018 óta nem játszott spanyol klubban.
A Bajnokok Ligájában a Napoli labdarúgójaként mutatkozott be, és bár Olasz Kupát nyert a csapattal, klubszinten a francia Paris Saint-Germainnel érte el átütő sikereit. Már háromszoros francia bajnok és immár BL-győztesnek is vallhatja magát. Az előző idény összes BL-találkozóján pályára lépett, az Internazionale ellen 5–0-ra megnyert döntőben kezdőként 84 percet volt a pályán. Az Arsenal elleni hazai elődöntőben (2–1) ő szerezte az első gólt, és összesen négy gólpasszt adott a 2024–2025-ös kiírásban. Noha Aranylabda-esélyesként is emlegették, erre reálisan nem volt sansza. Az viszont, hogy nemcsak a PSG-nek, hanem a spanyol válogatottnak is alapembere, önmagában sokat elárul a képességeiről.
Noha a 2021-es Európa-bajnokságon ott volt, a 2022-es világbajnokságon nagy szívfájdalmára nem volt kerettag. Érdekesség, hogy akkor a PSG mostani edzője, Luis Enrique volt a szövetségi kapitány, aki később elismerte, hogy tévedett, amikor úgy döntött, nem nevezi Ruizt a katari vb-keretbe. A tavalyi kontinenstornán viszont már kulcsemberré lépett elő: csak az utolsó, Albánia elleni csoportmérkőzésen nem játszott, a többi összecsapáson kezdő volt. A Horvátország elleni csoportmeccsen (3–0) és a Grúzia elleni nyolcaddöntőben (4–1) egyaránt gólt és gólpasszt jegyzett.
A Nemzetek Ligájában szintén alapember volt, és a döntőig menetelt a válogatottal. Ott tizenegyespárbajban Portugália nyert, de a rendes játékidőben továbbra is veretlen maradt Fabián Ruiz és Spanyolország is. Ez a vb-selejtezőben sem változott, öt győzelem és egy döntetlen volt a La Roja mérlege úgy, hogy csak az utolsó, már említett sevillai, törökök elleni találkozón (2–2) kapott gólt. Fabián Ruiz az első négy összecsapást sérülés miatt kihagyta, az utolsó kettőn viszont kezdett, és Grúzia ellen gólpasszt is adott Martín Zubimendinek.
A következő nagy célja természetesen az, hogy az Eb után a világbajnokságon is pályára lépjen, azzal pedig ő is tisztában van, hogy Spanyolország a jövő évi torna egyik esélyese. Mégpedig azért, mert annyira nagy a merítési lehetőség, hogy jóformán két-három ütőképes csapatot is össze tudna állítani Luis de la Fuente szövetségi kapitány.
„Mindegy, ki játszik, a válogatott működik – mondta Fabián Ruiz a Mundo Deportivónak. – Nagy szerencse, hogy ilyen keretünk van. A versenyhelyzet megvan, bárki kap lehetőséget, a csapat ugyanabban a stílusban, ugyanolyan jól futballozik. Ez pedig még versenyképesebbé tesz minket. Nagyon remélem, hogy jövőre ott lehetek a világbajnokságon, egy álmom válna valóra, ha pályára léphetnék a tornán.”
Ha pedig ott is megőrizné a veretlenségét a válogatottal… A mondatot be sem kell fejezni.
Született: 1996. április 3., Los Palacios y Villafranca |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. december 6-i lapszámában jelent meg.)
Hosnyánszky Norbert: Érzelmek nélkül nem lehet sportolni
Csillagok Monacóban: 2025 legjobb atlétái
