Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

R. D. P.R. D. P.
2025.07.11. 10:27
null
Luka Modric túl az „utolsó táncon” (Fotó: Getty Images)
Luka Modric hivatalosan is elköszönt a Real Madridtól, miután a Paris Saint-Germain elleni mérkőzésen lépett pályára utoljára a „királyi gárda” színeiben. A horvát középpályás a klub hivatalos csatornáin keresztül üzent a szurkolóknak, a klubnak és különösen Florentino Pérez elnöknek.

„Az elnök rendkívül fontos volt számomra, hiszen ő hozott ide. Az első pillanattól kezdve különleges szeretetet mutatott felém, mindig másként bánt velem, mint bárki mással – mondta Luka Modric. – Most már elmondhatom: különleges érzésekkel kezelt, amit az utolsó meccsemen is láthattunk, hiszen sosem láttam még az elnököt sírni.”


Modric elmondása szerint pályafutásának madridi fejezete egyszerre volt felejthetetlen, dicsőséges és győzelmekkel teli: „A Real Madrid mindent megadott nekem, játékosként és emberként is itt nőttem fel. Egy életre hálás leszek, és mindig madridista maradok.”

Ha egyetlen emléket kellene kiemelnie, számára a La Décima, vagyis a tizedik BEK/BL-serleg 2014-ben a legkedvesebb: „Ott kezdődött minden: az elmúlt tizenkét-tizenhárom év elképesztő sikersorozata, hat Bajnokok Ligája-győzelem tíz év alatt. A La Décima tökéletesen megmutatja, mit jelent a Real Madrid.”

Klub-vb
2025.07.10. 10:38

A PSG elleni vereséggel véget ért a Real Madrid negyedszázados sikersorozata

Oda a hibátlan menetelés, persze ehhez a klubvilágbajnokság új formátuma is kellett.

 

Legfrissebb hírek

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:54

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 07:50
Ezek is érdekelhetik