Immár 100 trófeánál tart az FC Barcelona

2025.01.14. 19:33
100. trófeáját zsebelte be a Barca (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona klubtörténetének századik trófeáját szerezte meg azzal, hogy a spanyol Szuperkupa vasárnap esti szaúdi döntőjében legyőzte a Real Madridot – írta keddi anyagában az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet méltatta a katalán futballklub „századossá" válását, a dzsiddai fináléban aratott 5–2-es sikert, egyszersmind emlékeztetett arra: az örök rivális madridi királyi gárda 105 trófeájával még mindig előrébb áll a diadalszerző különversenyben a gránátvörös-kékeknél.

A Barcelona a 125 éves történetét tekintve 78 nemzeti és 22 nemzetközi címet vallhat a magáénak úgy, hogy a regionális tornákat – így a katalán bajnokság eredményeit – az IFFHS nem vette figyelembe a statisztikai összegzésben.

A 100 trófea alkotta kollekció tekintélyes részét a spanyol bajnoki győzelmek (27), a Spanyol Kupa- (31) és a hazai Szuperkupa-elsőségek (18) adják. A gyűjteményt két Ligakupa-siker, továbbá a nemzetközi diadalok sorában az öt európai Szuperkupa-győzelem, az öt Bajnokok Ligája-, a négy KEK-, a három Vásárvárosok Kupája-, a két Latin Kupa-elsőség és a három klubvilágbajnoki cím teszi teljessé.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41