La Liga: a Sevilla érdeklődését is felkeltette Szalai Attila – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.11. 12:24
Germany v Hungary: Group A - UEFA EURO 2024
Szalai Attila (Fotó: Getty Images)
A vamosmisevillafc.com portál értesülései szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla érdeklődik a magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila iránt.

A spanyol portál értesülései szerint az ötszörös Európa-liga-győztes, de a bajnokságban az előző idényben gyengélkedő Sevilla a nyári átigazolási időszakban feltétlenül szeretné megerősíteni a védelmét, és ezért fontolóra vette a jelenleg a Bundesligában szereplő Hoffenheimet erősítő Szalai Attila szerződtetését. A portál – amely a spanyol átigazolási ügyekben jártas Fernando Serrano X-oldalára hivatkozik – úgy tudja: a Sevilla kölcsönvenné a játékost, akivel jelenlegi csapata, a Bundesligában szereplő Hoffenheim már nem tervez a következő idényre, legalábbis a Kicker múlt heti cikke szerint.

A klubok közötti megállapodás mindenesetre megnehezítheti a Sevilla anyagi helyzete: a spanyol együttes jelenleg azon dolgozik, hogy több olyan játékost távozásra bírjon, akik nem tartoznak a klub tervei közé, az érkezők – így nyilván Szalai kölcsönvétele is – csak ezt követően jöhetnek szóba. 

 

Legfrissebb hírek

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
12 órája

La Liga: megosztozkodott a pontokon a Levante és az Espanyol

Spanyol labdarúgás
16 órája

Szalai Attila: Marco Rossi bízik a magyar csapatban – és mi is benne!

Magyar válogatott
2026.01.08. 07:33

Szalai Attila: Bízunk Marco Rossiban!; Varga Barnabás vasárnap már játszhat az AEK-ban

E-újság
2026.01.07. 23:50

Török kávé – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.01.07. 23:30

Az újjászületett Barcelona uralta az évet a La Ligában, de kitart a lendület 2026-ra is?

Spanyol labdarúgás
2025.12.29. 13:13

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 10:44

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 09:13
Ezek is érdekelhetik