A Barcelonánál Hansi Flick a favorit Xavi helyére – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.05.23. 12:24
Hans-Dieter Flick válthatja Xavit a Barcelonánál? (Fotó: Getty Images)
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona a legutóbb a német válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Hansi Flicket szeretné vezetőedzőjének.

Egészen szürreális időszakot él meg az FC Barcelona vezetősége, ugyanis a csapatot irányító Xavi még január végén, a Villarreal elleni 5–3-as hazai vereség után közölte, hogy az idény végén elhagyja a gránátvörös-kékeket. 

A spanyol szakember aztán április végén gondolta meg magát, s nyitott volt rá, hogy folytassa a katalánok vezetőedzőjeként, ám múlt héten újabb fordulatot vett az ügye, ugyanis állítólag Joan Laporta feldühödött azon, hogy Xavi az Almería elleni meccs előtti sajtótájékoztatón kritizálta a klub gazdasági helyzetét és átigazoláspolitikáját – noha a vezetőedző néhány héttel korábban, amikor a maradásról beszélt –, azt mondta, hogy bízik a keretben.

A hírek szerint Xavi kijelentései után pedig Laporta azt fontolgatja, hogy meneszti a vezetőedzőt a korábbi megállapodásuk ellenére.

Most a spanyol és a katalán lapok arról írnak, hogy Xavi olyannyira nem marad az FC Barcelona vezetőedzője, hogy a klub vezetősége már az utódját keresi, aki Laportáék szándékai szerint Hans-Dieter Flick lehet.

A korábban többek között a Bayern Münchent és a német válogatottat is irányító 59 éves szakember állítólag szerdán telefonon beszélt az FC Barcelona sportigazgatójával, Decóval, aki történetesen helyettesével, Bojan Krkiccsel Flickhez hasonlóan Londonban tartózkodott, de a Mundo Deportivo szerint a felek nem találkoztak, viszont a telefonos beszélgetés alapján nyitottak voltak a felek a közös munkára. 

A Mundo Deportivo hozzátette, hogy Flick iránt több angol élvonalbeli klub is érdeklődött, így például a Chelsea is, amely az idény utolsó fordulója után menesztette Maurizio Pochettinót, de a német visszautasította a londoni kékeket, ugyanis a katalán lap szerint a Barca számára a prioritás.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
2026.04.28. 09:52

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:53

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Meglepőt húzhat a Real Madrid, német edző válthatja Arbeloát a kispadon – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 12:12

Az Interhez kerülhet a Barca magyar kapusa a Bastoni-ügylet részeként – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.21. 15:05

Sasok és legyek – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.04.20. 01:23

A Real Madrid legendája a Barcelonának és az Atlético Madridnak is odaszúrt

Bajnokok Ligája
2026.04.17. 13:57
Ezek is érdekelhetik