El Clásico: Laporta az újrajátszás kérvényezését sem zárja ki a Yamal-eset miatt

M. B.M. B.
2024.04.22. 17:47
Joan Laporta (Fotó: Getty Images)
Hivatalos közleményt adott ki a klub honlapján Joan Laporta, a spanyol élvonalban (La Liga) érdekelt FC Barcelona elnöke.

 

A közlemény – amely az első bekezdésekben a VAR felelősségteljes használatáról értekezett – a vasárnapi (3–2-es Real Madrid-sikert hozó) el Clásico 28. percében esett jelenetre volt kihegyezve, amikor Andrij Lunyin a gólvonalról (egyesek szerint már a vonal mögül) tenyerelte ki Lamine Yamal próbálkozását. A játékvezető továbbot intett, s mivel a VAR számára elérhető egyik visszajátszásból sem derült ki, hogy a labda a teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon,  az eredmény változatlan maradt. Fontos megjegyezni, hogy a spanyol élvonalban nincs gólvonal-technológia.
 

„Elkérjük az RFEF (Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség) Játékvezetői Bizottságától az összes elérhető video- és hangfelvételt a kérdéses esetről. (...) Amennyiben bebizonyosodik, hogy egy szabályos gólt nem adtak meg nekünk, akkor a meccs újrajátszásának a kérvényezését sem zárjuk ki, hiszen Európában már volt erre példa” – olvasható Laporta közleményében, amely arra is kitér, hogy a klubelnök szerint a Barca kárára (illetve a Real Madrid javára) hozott játékvezetői ítéletek miatt áll ekkora előnnyel a tabella élén a királyi gárda. A katalán klub elnöke vélhetően a 2023 decemberében lejátszott Anderlecht–Genk belga bajnokira utal, amelyet egy VAR által meg nem adott gól miatt újra kellett volna játszani, miután a helyi szövetség (RBFA) helyet adott a Genk fellebbezésének. A Belga Sportdöntőbíróság (BAS) viszont megsemmisítette ezt az ítéletet, így valójában már nem létezik a Laporta által emlegetett precedens.

Mint azt már említettük, a spanyol élvonalban nem vezették be a gólvonal-technológiát (miközben például a Premier League-ben egy évtizede üzemel a rendszer, amelyet időközben az olasz, a német és a francia élvonal is átvett).

A La Liga elnöke, Javier Tebas 2023 májusában azzal magyarázta az európai csúcsfutballban egyedülállónak számító helyzetet, hogy sokallja a technológia telepítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges hárommillió eurót. A civilben ügyvédként tevékenykedő 61 éves sportvezető döntését mindenesetre árnyalja az a tény, hogy 2023 novemberében a spanyol élvonal, illetve másodosztály 42 klubjából 40 szavazta meg Tebas fizetésének megemelését, így az előző idénybeli 3.36 millió helyett a jelenlegi idényben 5.47 millió euró üti a ligaelnök markát. Mint az később kiderült, az érintett klubok közül csupán az Athletic Bilbao és a Real Madrid szavazott nemmel Tebas fizetésemelésére.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
REAL MADRID–BARCELONA 3–2 (1–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 77 981 néző. Vezette: Soto Grado
REAL MADRID: Lunyin – Lucas Vázquez, Rüdiger, Tchouaméni, Camavinga (Fran García, 71.) – Modric, Kroos (Brahim Díaz, 71.), Valverde – Bellingham – Rodrygo (É. Militao, 74.), Vinícius Júnior (Joselu, 82.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
BARCELONA: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, Cubarsí, Cancelo – F. de Jong (Pedri, 45+7.), Christensen (Fermín López, a szünetben), Gündogan – Yamal, Lewandowski (Joao Félix, 64.), Raphinha (Ferran Torres, 64.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Vinícius Júnior (18. – 11-esből), Lucas Vázquez (73.), Bellingham (90+1.), ill. Christensen (6.), Fermín López (69.)

Az állásMGyDVL–KGkP
  1. Real Madrid32256170–22+4881
  2. FC Barcelona32217464–37+2770
  3. Girona32215667–40+2768
  4. Atlético Madrid32194959–38+2161
  5. Athletic Bilbao321610652–30+2258
  6. Real Sociedad321312746–34+1251
  7. Betis321212840–38+248
  8. Valencia321381135–34+147
  9. Villarreal321191251–55–442
10. Getafe329131038–44–640
11. Osasuna321161537–46–939
12. Las Palmas321071530–39–937
13. Alavés32981528–38–1035
14. Sevilla318101339–44–534
15. Rayo Vallecano327131227–39–1234
16. Celta Vigo327101537–47–1031
17. Mallorca316131225–36–1131
18. Cádiz324131522–45–2325
19. Granada32392033–61–2818
20. Almería321112031–64–3314

 

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
19 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
22 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15