Spanyol Szuperkupa: Robert Lewandowski megállíthatatlan Szaúd-Arábiában

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 09:19
null
Robert Lewandowski (jobbra) a tavalyi Szuperkupa-döntőben gólt szerzett a Real Madrid ellen, vasárnap ismét megteheti (Fotó: AFP)
Az FC Barcelonát irányító Xavi elismerte, hogy a Real Madrid jobb formában várja a Szuperkupa-döntőt, de szerinte ez nem sokat számít a vasárnap esti mérkőzésen.

Következik az idény második el Clásicója. A Real Madrid és az FC Barcelona vasárnap Szaúd-Arábiában, Rijádban csap össze a spanyol Szuperkupáért, két és fél hónappal azután, hogy a királyiak 2–1-re nyertek a katalánok otthonában a bajnokságban. Emlékezetes összecsapás volt, Ilkay Gündogan góljával hamar vezetést szerzett a Barca, Jude Bellingham a 68. percben egyenlített, majd a 92. percben megszerezte a győztes gólt. A madridiak egyébként szeptember vége óta őrzik veretlenségüket a tétmérkőzéseken, ezzel szemben az FC Barcelona az októberi klasszikus óta a Sahtar Doneck­től, a Gironától és az RFC Antwerptől is kikapott. Az sem mellékes, hogy a fővárosiak egy nappal többet pihenhettek, mivel ők szerdán nyerték meg az Atlético elleni elődöntőt, míg a Barcelona csütörtökön játszott az Osasunával.

„Nem hinném, hogy ennek nagy jelentősége van – idézte a Marca a Szuperkupa-címvédő katalánokat irányító  Xavit. – Ugyanakkor tény, hogy a Real Madrid jobb formában van, de a középkezdéstől kezdve ez nem számít. A madridiak ellen szerezhetjük meg az idény első trófeáját, ez pedig az egész csapatnak kellő motivációt jelent. A tavaly a Real Madrid ellen három-egyre megnyert Szuperkupa-döntőt többször visszanéztük, elemeztük, de egyrészt ott sem játszottunk tökéletesen, másrészt azóta sok minden változott. A Real Madrid más felállásban futballozik, nincs sok értelme abból a találkozóból kiindulni.”

A 14 spanyol Szuperkupa-trófeával csúcstartó katalánok leginkább Lewandowskiban bízhatnak. Bár a lengyel csatár ebben az idényben gyengébben teljesít, és egyre több kritikát kap, Szaúd-Arábiában játszva mindig megtáltosodik. Az Osasuna elleni elődöntőben (2–0) ő szerezte az első gólt, a tavalyi elődöntőben és döntőben szintén betalált, vagyis eddig három tétmérkőzésen három gólt szerzett a közel-keleti monarchiában. Érdekesség ugyanakkor, hogy eddig öt el Clásicón lépett pályára, és csak a tavalyi Szuperkupa-döntőn volt eredményes.

A semleges szurkolóknak kedvező előjel, hogy Carlo Ancelotti és Xavi vezetésével a két csapat sohasem játszott egymással gól nélküli meccset, sőt döntetlent sem. Az egymás elleni mérlegük nem is lehetne a jelenleginél kiegyensúlyozottabb: mind a ketten négy alkalommal győztek a másik ellen, az összesített gólkülönbség 14–14.

SPANYOL SZUPERKUPA
DÖNTŐ, RIJÁD
20.00:
Real Madrid–FC Barcelona – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik