Arsenal: Arteta dühösen cáfolta, hogy Xavi távozása után vezetné a Barcelonát

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 17:03
Felbosszantották Artetát az álhírek (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta cáfolta a napokban felröppenő híreket, hogy a következő idényben ő vezetné az FC Barcelonát.

 

Mint ismert, a Barca jelenlegi edzője és klublegendája, Xavi az előző héten hivatalosan bejelentette, hogy az idény végén feláll a csapat kispadjáról.

A világbajnok közleményét követően természetesen az egész sportvilág találgatásokba kezdett, hogy vajon ki lehet Xavi utódja a „gránátvörös-kékeknél”. Több spanyol lap is arról számolt be, hogy nagy esélyt látnak rá, hogy az Arsenal mestere lesz az, aki megpróbál változást hozni az utóbbi években bukdácsoló klubnál, ám ezek a sajtóhírek most hamisnak bizonyultak.

Arteta a SkySportsnak adott interjújába teljesen nyíltan – és igen mérgesen – elmondta, semmilyen szinten sem tervezi otthagyni az „ágyúsokat” a közeljövőben.

„Ezek mind álhírek. Nem tudom, honnan jött, de teljesen valótlan, és rendkívül kihoz a sodromból. El sem tudom hinni, hisz semmiféle forrás sem támasztja ezt alá. Nem hiszem, hogy bárki is megérdemli, hogy ilyen híreket halljon saját magáról” – fejtette ki hevesen a spanyol tréner.

„Jelenleg jó helyen vagyok, jól is érzem magam. Nagy utazásra vállalkoztam ezzel a klubbal, és még sok van hátra belőle. Ha majd eljön az idő, természetesen megejtjük majd a szerződésemmel kapcsolatos beszélgetéseket úgy, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb megoldást” – tette hozzá magabiztosan Arteta.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
12 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
20 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
21 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
22 órája

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12
Ezek is érdekelhetik