La Liga: Bellingham góljára Ruibal bombájával válaszolt a Betis

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.09. 18:13
null
Nem bírt egymással a Real Betis és a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
Nem született döntés a Real Betis és a Real Madrid találkozóján a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 16. fordulójában.

Kiváló formában védett az ukrán Andrij Lunyin az elmúlt hetekben, s ezt azzal honorálta Carlo Ancelotti, hogy szokásával szakítva őt jelölte a kezdőcsapatba a Benito Villamarín Stadionban, annak dacára, hogy az eddig (Thibaut Courtois sérülése nyomán) első számú kapusként számon tartott Kepa felépült sérüléséből.

Az első félidőben többnyire a Real Madrid dominált, de a Betisnek is megvoltak a momentumai, igaz, gól ekkor még nem született. A szünet után nyolc perccel Brahim Díaz löbbölt parádés mozdulattal Jude Bellingham elé, aki értékesítette a ziccert. 1–0

A kapott gól nem zavarta meg különösebben Manuel Pellegrini csapatát, amely a 66. percben Aitor Ruibal távoli bombájával egyenlített. 1–1

A zöld-fehér együttes Isco révén jutott meccslabdához, de a Realban korábban kilenc idényt lehúzó középpályás a kapufát döngette meg. A másik oldalon Joselu lövését tolta ki Rui Silva, majd az utolsó pillanatokban Lunyin védett hatalmasat – döntetlen lett a vége, s a Girona egy barcelonai győzelemmel ismét élre állhat a bajnokságban.

A kora délutáni találkozón a Las Palmas Kirian Rodríguez góljával mind a három pontot elhozta az Alavés otthonából.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
Alavés–Las Palmas 0–1
(K. Rodríguez 31.)
Real Betis–Real Madrid 1–1 (Aitor Ruibal 66., ill. Bellingham 53.)

KÉSŐBB
18.30: Villarreal–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
21.00: Mallorca–Sevilla (Tv: Spíler2)

VASÁRNAPI PROGRAM
14.00:
Atlético Madrid–Almería (Tv: Spíler2)
16.15: Granada–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
18.30: Cádiz–Osasuna (Tv: Spíler2)
21.00: FC Barcelona–Girona (Tv: Spíler2)

HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Rayo Vallecano–Celta Vigo (Tv: Spíler2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Getafe–Valencia 1–0 (Borja Mayoral 89.)
Kiállítva: Duarte (93.), ill. Gabriel Paulista (50.), Javi Guerra (89.)

Az állás
1. Real Madrid 16 12 3 1 34–10 +24 39
2. Girona 15 12 2 1 34–18 +16 38
3. FC Barcelona 15 10 4 1 28–14 +14 34
4. Atlético Madrid 14 10 1 3 30–13 +17 31
5. Athletic Bilbao 15 8 4 3 30–18 +12 28
6. Real Sociedad 15 7 5 3 26–18 +8 26
7. Real Betis 16 6 8 2 19–17 +2 26
8. Las Palmas 16 7 3 6 14–13 +1 24
9. Getafe 16 5 7 4 18–20 –2 22
10. Valencia 16 5 4 7 17–21 –4 19
11. Rayo Vallecano 15 4 7 4 16–22 –6 19
12. Villarreal 15 4 4 7 22–26 –4 16
13. Alaves 16 4 4 8 14–20 –6 16
14. Osasuna 15 4 3 8 17–25 –8 15
15. Sevilla 14 2 7 5 20–20 0 13
16. Cádiz 15 2 6 7 12–22 –10 12
17. Mallorca 15 1 8 6 13–20 –7 11
18. Celta Vigo 15 1 6 8 15–25 –10 9
19. Granada 15 1 4 10 19–35 –16 7
20. Almeria 15 4 11 16–37 –21 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik