Real Madrid: A Barcelonával kész volt a megállapodás – Rodrygo

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 12:25
null
Rodrygónak a Barcától is volt ajánlata, ő viszont ragaszkodott a Real Madridhoz (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid brazil játékosa, Rodrygo a ge.globo.com oldalának nyilatkozva elmondta, hogyan került a madridiakhoz, illetve mi volt karriere legrosszabb pillanata.

 

Rodrygo 2019-ben igazolt a Real Madridhoz, ahol mindössze három mérkőzést töltött az ificsapatban aztán egyből a felnőttek között találta magát. Rodrygo azóta 166 mérkőzésen lépett pályára a Real Madrid színeiben, eddigi mérlege 38 gól és 32 gólpassz.

A 22 éves brazil játékossal nyaralása közben a Ge készített interjút. Rodrygo fiatal kora ellenére nyert már Bajnokok Ligáját, Spanyol Kupát, spanyol bajnokságot és Európai Szuperkupát is. „Fiatal koromtól kezdve felkészültem erre. A korombeli fiúk számára újdonságnak számító dolgokat már tudtam, hogyan kell kezelni. Azt vallom: ha nyersz, akkor sincs minden rendben és amikor veszítesz, akkor sem rossz minden” – mondta Rodrygo,majd hozzátette megszokta már a felelősséget és a nyomást.

Rodrygo elmesélte a Real Madridhoz igazolásának történetét is. „Az FC Barcelonával kész volt a megállapodás, már csak alá kellett írni, én pedig megkérdeztem apámat: mi van a Real Madriddal? Mindenféle csapattól voltak ajánlatok, de a Realtól semmi. Aztán megkértem, hogy várjunk a hétvégéig, mert volt még egy meccsünk” mesélte Rodrygo, akinek az apja dühös lett.– Van egy ilyen ajánlatunk a Barcától az asztalon. Messivel fogsz játszani, és azt akarod, hogy várjak. Most viccelsz?” – mondta Rodrygo édesapja fiának..

A következő mérkőzésen Rodrygo lőtt három gólt és adott egy gólpasszt, a Real Madrid pedig még a mérkőzés alatt felhívta az apját. Rodrygo tehát választhatott a két spanyol óriás között és ő habozás nélkül a madridiakat választotta, saját bevallása szerint részben Cristiano Ronaldo miatt.

Rodrygo a klubjával mindent megnyert, Brazíliával egyelőre azonban elmaradnak a sikerek. Katarban a labdarúgó-világbajnokságon Brazília Horvátország ellen tizenegyespárbajban maradt alul, Rodrygo is elhibázta saját lövését. A játékos ezt a pillanatot nevezte meg élete legfájdalmasabb pillanatának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik