PSG: „Mbappé nem mondott nemet a Realnak, csak kicsit várni kell rá”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.17. 11:46
null
Mbappé még jó ideig biztosan nem tudja meg, milyen Real-mezben játszani a Bernabéuban (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Kylian Mbappé meghosszabbította szerződését a francia élvonalban szereplő PSG-nél – ezzel gyakorlatilag a legtöbb Real Madrid-szurkoló a francia csatár ellen fordult, hiszen évek óta azt hajtogatta: a királyiaknál szeretne futballozni. A világbajnok támadót most a madridiak legendája, Hugo Sánchez védte meg.

 

„Nem látok bele Mbappé fejébe, de van egy olyan érzésem, hogy nem mondott nemet a Real Madridnak, inkább csak arra kérte a klubot és a szurkolókat, hogy várjanak rá még egy kicsit” – mondta Hugo Sánchez a Marcának.

„Nagy nyomás lehet rajta, és a külső tényezők is biztosan befolyásolták a döntésében. Talán még a családtagjai is azt szerették volna, hogy maradjon Párizsban és ne a Realt válassza. De később majd úgyis rájön, hogy az ő kívánsága és álma volt a Santiago Bernabéuban pályára lépni madridi mezben. Ez az álom most egy kicsit várat magára.”

„Szerintem mutatott arra utaló jeleket, hogy Madridba akar menni. Nem gondolom, hogy a pénz miatt maradt a PSG-ben, hiszen a Realban is sokat keresett volna. Ez nem a pénzről szól. Inkább azért mondhatott most nemet Florentino Péreznek, mert a fizetésénél is fontosabb szituációkat nem hagyhatta figyelmen kívül” – tette hozzá a Real Madrid legendája.

Az biztos, hogy a Santiago Bernabéuban nem fogják egyhamar elfelejteni és megbocsátani Mbappé döntését – erről beszélt csütörtökön Florentino Pérez elnök is.

„Mbappé nem árult el engem, de tény, hogy rengeteg alkalommal mondta el nekünk: a legnagyobb álma az, hogy a Real Madridban játszhasson. Ez az álom tizenöt nap alatt megváltozott, politikai és gazdasági nyomásra. Emmanuel Macron (Franciaország elnöke – a szerk.) felhívta őt, győzködte, a PSG pedig felajánlotta neki, hogy legyen a projektjük vezetője, első számú embere. Ez megváltoztatott mindent, onnantól már nem azt az Mbappét láttam, akit korábban. Nálunk, a Real Madridnál senki sem lehet nagyobb, mint a klub. Ez sosem változik meg” – mondta a madridiak elnöke az El Chiringuito TV műsorában.

Pérez hozzátette, a klub ajtaja mindig nyitva áll azon játékosok előtt, akik a Real Madridnál nem gondolják magukat nagyobbnak – a következő három évben erre talán Mbappé is rájön majd, például ha a PSG-vel továbbra is kudarcot kudarcra halmoz a Bajnokok Ligájában.

 

Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
20 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
23 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
Tegnap, 9:37

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
2025.12.20. 23:12

PSG: kéztörést szenvedett az Interkontinentális Kupa orosz hőse

Francia labdarúgás
2025.12.19. 14:22

IFFHS: a PSG első francia klubcsapatként nyert sorozatban három tizenegyespárbajt a nemzetközi porondon

Minden más foci
2025.12.18. 13:16

A PSG orosz kapusának minden meze elkelt

Francia labdarúgás
2025.12.18. 12:49
Ezek is érdekelhetik