Real Madrid: Szerintem Modric itt fejezi be pályafutását – Ancelotti

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.17. 11:35
null
Carlo Ancelotti szerint Luka Modric a Real Madridban fejezi be pályafutását (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalban listavezető Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti szerint Luka Modric, az együttes aranylabdás középpályása mostani csapatában fejezi majd be labdarúgó-pályafutását.

 

Az olasz szakvezető a vasárnap (ma) esti, sevillai bajnoki előtt nyilatkozott a Marca című spanyol lapnak.

„Nem tudom, mikor, de szerintem itt fejezi be a pályafutását, és ezt mindenki így látja. A klub és az ő részéről sincs gond azzal, hogy szerződést hosszabbítson” – mondta Ancelotti, aki a horvát játékost az egykor nála, az AC Milanban futballozó olasz legendához, Paolo Maldinihez hasonlította.

„Minőségben, komolyságban, ahogy a labdarúgáshoz ért, csakis őt lehet egy napon említeni Maldinivel, aki még negyvenévesen is Bajnokok Ligáját tudott nyerni. Ők legendák” – jelentette ki.

A 36 éves Modric 2012 óta a Real Madrid játékosa, szerződése idén június 30-ig szól. A spanyol királyi gárda tagjaként eddig négyszer volt BL-győztes, kétszer spanyol bajnok, négyszer spanyol Szuperkupa-győztes, és egyszer ünnepelt elsőséget a spanyol Király Kupában. A horvát irányító középpályás a válogatottal 2018-ban ezüstérmes volt az oroszországi világbajnokságon, és abban az évben neki ítélték oda az Aranylabdát.

A Real vezéralakjaként nagy szerepe volt abban, hogy a Bajnokok Ligájában, a negyeddöntő keddi visszavágóján a madridi együttes a címvédő londoni Chelsea-vel szemben kiharcolta a továbbjutást.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
VASÁRNAP
14.00:
Granada–Levante (Tv: Spíler2)
16.15: Atlético Madrid–Espanyol (Tv: Spíler2)
18.30: Athletic Bilbao–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Sevilla–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

(MTI)

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Várandós, így visszavonul a pályán és országúton is világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár
2025.07.24. 16:47

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik