Barcelona: Dani Alves és Puyol is csatlakozhat Xavi edzői stábjához

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.11.09. 12:40
null
Dani Alves és Puyol is erősítheti Xavi edzői stábját (Fotó: AFP)
AZ MTI arról ír, hogy Xavi, az FC Barcelona új vezetőedzője stábjához csatlakozhat a futballcsapat korábbi két klasszis védőjátékosa, a brazil Dani Alves és a katalán Carles Puyol – a Mundo Deportivo szerint.

 

A katalán sportnapilap a klubelnök Joan Laportára hivatkozva szolgált a két névvel.

„Dani Alves és Puyol nagyon jó kapcsolatot ápol Xavival, és mindig készek voltak segíteni az FC Barcelonát. Ha szükséges, most is ezt fogják tenni” – idézte Laportét az újság.

A klub hosszas tárgyalások és egyeztetések végén, szombatra virradóra jelentette be korábbi legendás játékosának szerződtetését, aki eddig a katari al-Szadd együttesét irányította. A holland Ronald Koemant váltó 41 éves tréner hétfőn, a stadion gyepén írta alá 2024-ig szóló szerződését.

Utóbb elmondta, hogy a Barcával egyidőben a brazil válogatotthoz is hívták Tite szövetségi kapitány segítőjének, de a dél-amerikai ajánlat elfogadása helyett egykori klubjának invitálására mondott igent.

Xavitól – aki csaknem negyedszázadig játszott az FC Barcelonában és a felnőttcsapatban 767 mérkőzésen lépett pályára – azt remélik, hogy kivezeti az együttest a jelenlegi nehéz helyzetéből, és egy új, sikeres korszakot kezd a klubbal. Xavi a katalánok elitalakulatával 1998 és 2015 között 25 trófeát nyert, közte nyolc spanyol címet, három Király Kupát és négy Bajnokok Ligáját.

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik