Serie A: visszavonult az Inter korábbi spanyol középpályása

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 22:15
null
Borja Valero összesen hat évet töltött el a Fiorentinánál (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Borja Valero egyszeres spanyol válogatott labdarúgó.

A 36 éves középpályán az Instagram-oldalán tudatta döntését a közvéleménnyel.

Borja Valero a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, és a 2006–2007-es idényben két mérkőzésen pályára is lépett a királyi klub első csapatában. 2007-ben a Mallorcához, majd egy évvel később a West Bromwich Albionhoz igazolt, 2010-től pedig két éven át a Villarrealt erősítette. Innen a Fiorentinához vezetett az útja, öt idényt töltött itt el, aztán három évig az Interben játszott, mielőtt tavaly nyáron visszatért a firenzei egylethez.

Eljött az a pillanat, amely mindig olyan távolinak tűnt. Itt az ideje, hogy befejezzem a labdarúgást. Legszívesebben a zsúfolt Curva Fiesole (a Fiorentina szurkolói csoportja – a szerk.) előtt hagytam volna abba, de az életben és a futballban sajnos nem mindig minden rajtunk múlik. Köszönöm, firenzeiek, találkozunk a városban!” – írta a veterán labdarúgó a közösségi oldalán.

Borja Valero a spanyol élvonalban 137, a Serie A-ban 268 mérkőzésen lépett pályára, míg a spanyol válogatottban egyszer, 2011 júniusában szerepelt – az Egyesült Államok elleni felkészülési meccsen kapott lehetőséget Vicente del Bosque szövetségi kapitánytól, és gólpasszal hálálta meg a bizalmat.


Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik