Barcelona: Egy álmom vált valóra, hogy itt lehetek – Depay

2021.06.20. 17:52
null
Memphis Depay ingyen csatlakozik az FC Barcelonához (Fotó: AFP)
A Barcelona szombat délután megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, és bejelentette, hogy szerződtette a holland válogatott támadóját, Memphis Depayt. A futballista egy videóban üzent a szurkolóknak a klub Twitter-csatornáján keresztül.

 

„Végre hivatalossá vált, hogy a Barcelonánál folytatom a pályafutásom, nagyon izgatott vagyok. Egy álmom vált valóra azzal, hogy itt lehetek a világ legjobb csapatánál. Ennek a gárdának vannak a legjobb szurkolói, akik amellett, hogy szeretik, át is élik a futballt. Köszönöm a Barcelona vezetésének, az elnöknek és a vezetőedzőnek, hogy létrejöhetett ez az üzlet. Büszke vagyok, és mindent meg fogok tenni az együttesért, készen állok a feladatra” – mondta a bemutatkozó videójában a holland futballista, aki a 2022–2023-as idény végéig írt alá a katalánokkal.


Memphis Depay az elmúlt idényben 40 tétmérkőzésen lépett pályára az Olympique Lyonban, amelyeken 22 gól mellett 12 gólpasszt jegyzett. Az Európa-bajnokságon eddig egyszer volt eredményes Hollandia Ausztria elleni összecsapásán.

 


 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28