Barcelona: több mint 10 millió euró miatt perli a klub Neymart

2020.11.11. 14:47
null
Most éppen a Barcelona perli Neymart… (Fotó: AFP)
Újabb fejezet az ügyben, amelynek talán sosem lesz vége: most az FC Barcelona perli Neymart több mint 10 millió eurónyi összeg miatt.

 

Az El Mundo azt írja, a klub pénzügyi ellenőrzései során kiderült, hogy Neymar túl magas összeget kapott fizetés gyanánt az FC Barcelonától 2015-ben. A lap úgy tudja, ezt a 10.2 milliós összeget szeretné visszakapni a klub, hiszen a katalánok szerint jogosulatlanul kapta ezt meg a 2017-ben a PSG-hez távozó brazil támadó.

A klub a bírósághoz fordult az ügyben. A Spanyol Adóhivatal már jelezte, ha nem találnak megoldást az ügyre, adományként tekintenek az összegre.

Nem kizárt, hogy a Barca a súlyos pénzügyi helyzete miatt próbál meg minden követ megmozgatni az utolsó „fillérekért” is – mint ismert, a klub adóssága 2020 júniusában 488 millió euró volt, emiatt a 30 százalékos bércsökkentést is kilátásba helyezték.

Mint ismert, a klub és a játékos között a szakítás óta szinte folyamatos a pereskedés, többek között ki nem fizetett összegek és szerződésszegés miatt is bírósághoz fordult már egyik vagy másik fél.

Legfrissebb hírek

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
17 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:45

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48