Barca: Koeman harmadosztályú csapat ellen debütál a kispadon

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 17:46
null
Ronald Koeman szeptember 12-én debütálhat a Barca kispadján (Fotó: FC Barcelona)
A spanyol bajnokság (La Liga) új idényének első hétvégéjén az FC Barcelona labdarúgócsapata felkészülési mérkőzést vív a harmadosztályú Gimnastickal – olvasható a gránátvörös-kékek közleményében.

 

A találkozóra szeptember 12-én, szombaton 19 órától kerül sor a Barcelona B és a női együttes otthonául szolgáló Johan Cruyff Stadionban. Ez lesz Ronald Koeman első mérkőzése a Barca vezetőedzőjeként.

A La Liga új idénye éppen ennek a meccsnek a hétvégéjén kezdődik, de a Barcelona az előző szezonban elhúzódó nemzetközi kupakötelezettsége miatt az első két fordulóban nem lép pályára, hanem majd csak a harmadik körben, a szeptember 26–27-i hétvégén vívja az első bajnokiját otthon a Villarreal ellen.

A Barcelona és a Gimnastic hivatalos mérkőzésen legutóbb 2007 júniusában találkozott egymással, akkor Lionel Messi két, valamint Carles Puyol, Ronaldinho és Gianluca Zambrotta egy-egy találatával a Barca 5–1-re győzött katalóniai riválisa ellen a spanyol bajnokság utolsó fordulójában.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
17 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
18 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
23 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik