Real Madrid: nyári kiárusítás, ezek a játékosok távozhatnak

T. M.T. M.
2020.07.28. 11:01
null
Gareth Bale jövője már évek óta kérdéses Madridban (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2019–2020-as idényének győztese, a Real Madrid a következő idény előtt kiárusítást tartana, és több játékosától megválna – írja a Marca.


Amíg a Real Madrid drukkerei nagy erősítéseket várnak, addig Florentino Pérez inkább azon ügyködik, hogyan tudna megszabadulni pár játékosától, és így pénzhez jutni, mivel a „királyi” csapatot is érzékenyen érintette a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági hanyatlás.

A Real Madrid elnöke 180 millió euró bevételt vár játékosok eladásából, amiből 43.5 millió eurót már meg is szerzett, hiszen Javi Sánchez és Asraf Hakimi is távozott a csapattól – előbbi a Real Valladolidhoz, míg utóbbi az Interhez.

A két játékos, akiben a leginkább kételkedik a Real Madrid vezetősége, az Gareth Bale és James Rodríguez. Habár a walesi szélső ügynöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ügyfele nem megy sehová Madridból, Florentino Pérez minden bizonnyal nem szeretné, hogy a magas fizetésű klasszis a padot koptassa.

Luka Jovicsnak nem úgy sikerült az első idénye a Real Madridban, ahogy azt tervezte: mindössze 26 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken két gólt és két gólpasszt jegyzett. A 2020–2021-es idényt könnyen lehet, hogy nem a madridi csapatban tölti a szerb csatár, igaz, valószínű, hogy inkább kölcsönbe próbálja meg majd elpasszolni őt a Real.

A Marca szerint Dani Ceballos és Jesús Vallejo is távozhat: mindketten kölcsönben szerepeltek az idényben, és mindketten csapatuknál maradhatnak, ha a klubok képesek lesznek megegyezni. Vallejóért nagyjából 15 millió eurót kellene fizetnie a Granadának, míg Ceballos 35 millió euró körüli összegért lehet végleg az Arsenalé. A kölcsönből visszatérő játékosok közül hasonló sors várhat a 22 éves Óscar Rodríguezre is, akire szintén nem tartanak igényt Madridban.

A Realtól továbbá távozhat még Mariano Díaz, Brahim Díaz, illetve kérdéses több játékos jövője, köztük Lucas Vázquezé ésNacho Fernándezé is.

Legfrissebb hírek

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59

Mbappé és Vinícius Júnior góljával hozta a kötelezőt a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.21. 23:34

A spanyol ötödosztályban vásárolt klubot Lionel Messi

Spanyol labdarúgás
2026.04.16. 18:22

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Megmenthető még a bajnoki cím? Nem kísérletezik a Real Madrid a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.04.10. 13:13

„Azt mondták, hogy nem a jelenlegi, hanem a jövőbeli Zsombort igazolják le” – exkluzív interjú a Real Betis 16 éves magyar tehetségével

Légiósok
2026.03.27. 13:34

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
2026.03.22. 22:59

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09
Ezek is érdekelhetik