La Liga: 5 volt igazgatót és 2 játékost elítéltek korrupció vádjával

MTI MTIMTI MTI
2020.04.25. 10:10
null
Xavi Torres (labdával) a Betis játékosaként két mérkőzés eredményét is befolyásolta a vád szerint (Fotó: AFP)
Az Osasuna labdarúgócsapatának öt korábbi igazgatóját, valamint a Real Betis két volt játékosát börtönbüntetésre ítélték korrupciós vádak alapján.

 

A legkomolyabb tételt Angel Vizcay korábbi ügyvezető igazgatóra rótták ki, aki nyolc évet és nyolc hónapot kapott hűtlen kezelés, számlák meghamisítása és bundázás miatt. Utóbbiért a két sevillai futballista, Antonio Amaya és Xavi Torres egy-egy évet kapott. Az ítéletek egyelőre nem jogerősek.

Luis Sabalza, az Osasuna jelenlegi elnöke örömét fejezte ki az ítéletek megismerése után, és megismételte, hogy a klub kezdeményezőként lépett fel a korábbi vezetőséggel szemben.

„Boldogok vagyunk. Az Osasuna azok közé tartozott, akik bíróságra vitték ezt az ügyet, mert amikor átvettük az irányítást, olyan dolgokat fedeztünk fel, amelyek nem tetszettek. Úgy vélem, a gyanúsítást, amivel éltünk, a bíróság megerősítette, elvégezte a munkáját” – mondta.

A Real Betis viszont kudarcként élte meg két korábbi játékosa tettét, amellyel, mint azt hangsúlyozta, károkat okoztak a klubnak.

„Amint az bebizonyosodott, a Real Betisnek semmi köze ezekhez a szánalmas cselekményekhez – reagált a sevillai klub közleményben. – A Real Betis mindig is aktív szerepet játszott a korrupció elleni harcban a tisztességes játékért, és együttműködött a Ligával, illetve más szervezetekkel, amelyek a sportágunkat működtetik.”

A Liga is üdvözölte az ítéleteket.

„A büntetések kiszabása megerősíti a Ligát” – szögezte le a szervezet a reagálásában, melyben emlékeztet rá, hogy küzd a korrupció és minden olyan kísérlet ellen, amely mérkőzések eredményének és végső soron a bajnokságok kimenetelének pályán kívüli befolyásolására irányul.

A bíróság bizonyítottnak látta, hogy az Osasuna korábbi vezetősége összesen 650 ezer eurót fizetett Amayának és Torresnek azért, hogy ösztönözze őket a Betis Real Valladolid elleni győzelmére a 2013–2014-es idény utolsó előtti fordulójában, és arra, hogy az utolsó mérkőzést veszítse el a sevillai csapat az Osasunával szemben. A Real Betis, amely akkor már kieső volt és utolsóként zárt, 4–3-ra megverte a Valladolidot, majd 2–1-es vereséget szenvedett az Osasunától.

Két ingatlanügynököt is elmarasztaltak, amiért hamis dokumentumokkal segítettek az Osasuna könyvelését egyensúlyba hozni a 2012–2013-as és a 2013–2014-es szezonban. Mindketten kilenc hónapot kaptak. Az Osasuna korábbi vezetőségének mellékbüntetésként vissza kell fizetnie a klubnak 2 340 000 eurót az erre az időszakra vonatkozó hűtlen kezelés miatt.

Legfrissebb hírek

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 13:45

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 16:14

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Hátrányból fordított az Alavés, továbbra is bármi megtörténhet a spanyol élvonal alsóházában

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 16:09

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11
Ezek is érdekelhetik