La Liga: nyert, ezzel újra dobogón az Atlético Madrid

Vágólapra másolva!
2020.01.04. 20:31
null
Nagy küzdelem árán nyert az Atlético (Fotó: AFP)
Bár Diego Simeone több kulcsemberét is kénytelen volt nélkülözni az Atlético Madrid első idei bajnokiján, a fővárosiak így is legyőzték a Levantét, s ezzel újra elfoglalták a La liga tabellájának 3. helyét (2–1).

Egy győzelemmel újra a dobogó harmadik fokán találhatta magát a sok sérüléssel küzdő Atlético Madrid, amely a Wanda Metropolitano stadionban fogadta a középmezőnyben vitézkedő Levantét. A madridiak már az első percektől kezdve nyomást gyakoroltak ellenfelükre, majd a gól sem váratott sokat magára. A 13. percben remek beadást követően Ángel Correa érkezett a kapu elé, és megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1–0).

Sokáig nem örülhettek a fővárosiak, hiszen José Campana távoli szabadrúgása Roger Martít találta meg a tizenhatoson belül, aki kapásból vette be Oblak kapuját a 16. percben (1–1). Ezután csupán két perc kellett az újabb gólhoz: hazai lapos szöglet után Renan Lodi beadását juttatta a kapuba fejjel Felipe, így visszaállt a madridi vezetés (2–1).

A folytatásban jóval többet próbálkozott az Atléti, de mezőnyfölényt így sem sikerült kialakítania, így még a hajrában is volt izgulni valója. A csattanó a 93. percben jöhetett volna, ám a vendégek fejesét Oblak elképesztő bravúrral hárította, így Simeone együttese begyűjtötte a három pontot.

SPANYOL LA LIGA
19. FORDULÓ

Atlético Madrid–Levante 2–1 (Á. Correa 13., Felipe 18., ill. Roger Martí 16.)
KORÁBBAN
Valencia–Eibar 1–0 (Maxi Gómez 27.)
Getafe–Real Madrid 0–3 (David Soria 34. – öngól, Varane 53., Modric 96.)
KÉSŐBB
Espanyol–FC Barcelona 2–2 (David López 23., Vu 88., ill. L. Suárez 50., Ar. Vidal 59.)
Kiállítva: F. de Jong (75.,Barcelona)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 19 12 4 3 49–23 +26 40
2. Real Madrid 19 11 7 1 36–12 +24 40
3. Atlético Madrid 19 9 8 2 22–12 +10 35
4. Sevilla 19 10 5 4 24–18 +6 35
5. Real Sociedad 18 9 4 5 32–23 +9 31
6. Valencia 19 8 7 4 29–25 +4 31
7. Getafe 19 8 6 5 26–20 +6 30
8. Athletic Bilbao 19 7 8 4 20–13 +7 29
9. Levante 19 8 2 9 26–29 –3 26
10. Villarreal 18 7 4 7 31–25 +6 25
11. Granada 18 7 3 8 24–25 –1 24
12. Osasuna 18 5 8 5 25–24 +1 23
13. Betis 18 6 5 7 25–31 –6 23
14. Valladolid 19 4 9 6 17–23 –6 21
15. Alavés 18 5 4 9 19–28 –9 19
16. Eibar 19 5 4 10 18–29 –11 19
17. Mallorca 18 4 3 11 18–32 –14 15
18. Celta Vigo 18 3 5 10 15–28 –13 14
19. Leganés 19 3 5 11 16–30 –14 14
20. Espanyol 19 2 5 12 14–36 –22 11
Legfrissebb hírek

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Ollózós góllal egyenlített az Elche a hajrában, a Levante mégis megszerezte első hazai győzelmét

Spanyol labdarúgás
2026.01.23. 23:06

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 15:58

La Liga: megosztozkodott a pontokon a Levante és az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 18:13

Sevillai győzelmével elmozdult az utolsó helyről a Levante, potya gól is kellett a Girona sikeréhez

Spanyol labdarúgás
2026.01.04. 20:30

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Spanyol Kupa: az Atlético hozta a kötelezőt, a Villarreal kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.12.17. 22:00

La Liga: elhalasztják a Levante és a Villarreal meccsét

Spanyol labdarúgás
2025.12.14. 19:04
Ezek is érdekelhetik