Real: „2 kiló elég” – Wenger szerint emiatt nem megy Hazard-nak

T. D.T. D.
2019.11.07. 20:44
null
Wenger szerint Hazard önbizalmával sincs minden rendben, de a fő probléma a fizikai állapotában keresendő (Fotó: AFP)
Éles kritikával illette Arsene Wenger a Real Madrid sztárját, Eden Hazard-t. Az Arsenal korábbi legendás menedzsere is beállt azoknak a sorába, akik szerint a belga súlyproblémái miatt nem tud igazán kiemelkedni a Real Madridnál.


A 70 éves szakember – aki a napokban a Bayern Münchennek ajánlotta be magát – a beIN Sportsnak nyilatkozott.

„Úgy érzem, még nem láttuk Madridban azt az Hazard-t, akit Angliában megismertünk. A sérülése után fizikailag nem volt tökéletes állapotban. Nem egy olyan játékos, akire minden hatással van, de nekem úgy tűnik, még nincs meg az az önbizalma, ami a Chelsea-nél megvolt.”

„De azt hiszem, inkább a fizikai dolgokon múlik mindez. Túlsúllyal érkezett, ahogyan az újságokban is olvashattuk. Ha azt akarjuk, hogy egy ló elveszítse a futamát, egy ötszáz kilogrammos lónak plusz két kiló elég ehhez.”

Mint ismert, már a Madridba érkezést követő orvosi vizsgálatok után is arról cikkeztek, hogy Hazard némi túlsúllyal érkezett meg a spanyol fővárosba, erre utalt most Wenger is. A belga játékos nyári érkezése óta hat bajnoki mérkőzésen és négy Bajnokok Ligája-találkozón lépett pályára – egy gólt és három gólpasszt tett eddig a közösbe.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
20 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08