Barcelona: Messi nem térhet vissza a Betis ellen

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 21:12
null
Lionel Messi ezúttal biztosan nem játszhat a Betis ellen (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona közzétette a Real Betis elleni bajnoki mérkőzésre nevezett játékosok névsorát. Ebben nem szerepel Lionel Messi, aki az utóbbi időben sérüléssel küszködött.


A hét elején megjelent hírek alapján még arra lehetett számítani, hogy a 32 éves klasszis felépül vasárnapig, ennek ellenére a Barcelona nem nevezte ötszörös aranylabdását, aki így biztosan nem ismételheti meg márciusi, Puskás-díjra jelölt találatát a Betis ellen.

Mint ismert, az argentin támadónak még a felkészülési időszakban meghúzódott a jobb vádlija, ezért el sem utazott a csapattal az Egyesült Államokba, illetve az idénynyitón sem lépett pályára.

A Barcelonánál Messi mellett Luis Suárez és Ousmane Dembélé is sérült, így az egyetlen, hivatalosan A-csapathoz tartozó egészséges támadó Antoine Griezmann. A francia játékos azonban egyedül nem lesz elég – a legnagyobb sansz arra van, hogy Rafinha és az ifjú Carles Pérez kap majd szerepet a támadósorban.

Érdekesség, hogy Ernesto Valverde vezetőedző a mindössze 16 éves guineai származású, ám spanyol állampolgársággal is rendelkező La Masía-nevelést, Ansu Fatit is nevezte – a balszélső eddig még nem kapott lehetőséget a felnőttek között.

FC Barcelona on Twitter

SQUAD #BarçaBetis Camp Nou



 

Legfrissebb hírek

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
17 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
19 órája

Újabb nehézségek a Real Madridnál, Courtois és Valverde is megsérült

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 20:31

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 15:50

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 13:26

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
2025.11.09. 08:25

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57
Ezek is érdekelhetik