Messi hármat rúgott – kihasználta az Atlético botlását a Barca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 20:35
null
Lionel Messi ismét külön kategóriát képviselt, a Betis sem bírt vele (Fotó: AFP)
Mindent megtett a Real Betis, de a Barcelonára ma nem volt ellenszer: a katalán csapat négy gólt szerezve használta ki az Atlético Madrid botlását, ezzel már tíz pont az előnye a La Ligában. Lionel Messi háromszor talált be Sevillában – harmadik gólját felállva tapsolta az Estadio Benito Villamarín közönsége –, Luis Suárez is beköszönt, majd sérülés miatt idő előtt távozott.

 

Az előzetes spekulációk alapján nem várt könnyű meccs a Barcelonára, hiszen a Betis novemberben 4–3-ra nyert a Camp Nouban, ennek megfelelően Ernesto Valverde vezetőedző erős kezdőcsapatot küldött a pályára. A sérült Ousmane Dembélé és a nem élete formájában lévő Philippe Coutinho helyett Arturo Vidalt vezényelte a kezdőcsapatba a középpálya stabilitását szem előtt tartva.

Quique Setién csapata bátran felvállalta saját, labdatartáson alapuló játékát a Barca ellen, néhány hazai lehetőséget is feljegyezhettünk, ám az első gólt jelző egyes mégis a vendégek neve mellé került az eredményjelzőn: Lionel Messi kissé balról, nagyjából 20 méterről leadott szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki – 0–1.

Messi már 28. gólját szerezte szabadrúgásból karrierje során a La Ligában, ez 8.5 százalékos hatékonyságot jelent. Összehasonlításképp: Cristiano Ronaldo 6.1, a spanyol élvonal korábbi remek szabadrúgáslövői közül Roberto Carlos 4.2, Ronaldinho 7.3 százalékban volt eredményes ilyen helyzetből.

A kapott gól sem vette el a Betis kedvét a játéktól: a hazaiak elsősorban Sergi Roberto oldalán, a korábbi barcelonai Cristian Tello és az egykori Real Madrid-játékos Jesé Rodríguez, illetve a túloldalról a 37 évesen is mindent beleadó Joaquín révén veszélyeztettek. Mindhiába – közvetlenül az első játékrész lefújása előtt a Barcelona labdát szerzett a hazaiak térfelén, Luis Suárez kissé balról először befelé cselezett, majd visszarúgta a labdát a balon meglógó Messinek, aki nem hibázta el az ajtó-ablak helyzetet – 0–2.

A fordulás után valamivel alacsonyabb fordulatszámon, de kitartóan próbálkozott a Betis, mindeközben a vendégek előtt is akadtak lehetőségek, főleg a sok helyzetet elpuskázó Suárez előtt. Ám éppen néhány perccel az egyik hiba után már az uruguayi is gólt ünnepelhetett: négy Betis-védő között, remek szóló végén került a kapu elé, és ezúttal már nem hibázott – 0–3.

Már nem volt kérdés, ki nyeri meg a mérkőzést, ám további két remekbe szabott gólt tartogatott az összecsapás. A 82. percben Loren Morón elegánsan tekert a mérkőzésen főleg lábbal kiemelkedően teljesítő Marc-André ter Stegen kapujába, ám még ennél is szebb volt Lionel Messi harmadik gólja: a Barca csapatkapitánya Ivan Rakitic visszagurítása után ballal, 16 méterről átvétel nélkül leheletfinom mozdulattal löbbölt Pau López kapujának bal oldalába – a szemet gyönyörködtető találatot Messi csapattársai és a Betis játékosai is hitetlenkedve vették tudomásul, a hazai közönség pedig felállva tapsolta meg az argentint (1–4), akinek ez volt idénybeli 29. bajnoki gólja (a 26. mérkőzésén).

Csupán egyetlen dolgot sajnálhattak a Barcelona szurkolói: a végjátékban Luis Suárez egy sikertelen kitámasztás során elcsúszott, és a jobb bokája megsérült. Néhány perces ápolás után lecserélték, még a lefújás után is fájdalmas arccal sántikált.

A Barcelona biztos sikerével kihasználta az Atlético Madrid Athletic Bilbao elleni botlását, ezzel tíz pontra növelte az előnyét a La Ligában, egyúttal visszavágott a Betisnek a novemberi 4–3-as vereségért. Messi ráadásul klubrekordot is döntött: 477. Barca-mezben aratott győzelmével mostantól ő a klub történetének legtöbb győztes meccsel büszkélkedő játékosa (Xavit hagyta le).

Bónuszként 674. mérkőzésével beérte Andrés Iniestát a Barcelona szereplési örökrangsorában – itt még Xavi áll az élen 767 hivatalos fellépéssel.

FC Barcelona on Twitter

A new club record for the number of wins in a Barça shirt! And he does it by scoring a hat-trick! Messi, you BEAUTY!


LA LIGA

28. FORDULÓ
Real Betis–Barcelona 1–4 (L. Morón 82., ill. Messi 18., 45+2., 85., L. Suárez 63.)

ONLIVE KÖVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Eibar–Real Valladolid 1–2 (Orellana 54., ill. Verde 91. – 11-esből, Sergi Guardiola 93.)
Espanyol–Sevilla 0–1 (Ben Yedder 53. – 11-esből)
Valencia–Getafe 0–0
Villarreal–Rayo Vallecano 3–1 (Toko Ekambi 50., 52., G. Moreno 88., ill. Mario Suárez 20.)
Leganés–Girona 0–2 (Portu 13., 22.)
Athletic Bilbao–Atlético Madrid 2–0 (I. Williams 73., Kodro 85.)
Real Madrid–Celta Vigo 2–0 (Isco 63., Bale 77.)
Huesca–Deportivo Alavés 1–3 (Ávila 14. – 11-esből, ill. Calleri 11., 86. – az elsőt 11-esből, Guidetti 80.)
Real Sociedad–Levante 1–1 (Januzaj 27., ill. Borja Mayoral 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 28 20 6 2 73–27 +46 66
2. Atlético Madrid 28 16 8 4 39–19 +20 56
3. Real Madrid 28 17 3 8 49–32 +17 54
4. Getafe 28 12 10 6 36–24 +12 46
5. Alavés 28 12 8 8 31–31 0 44
6. Sevilla 28 12 7 9 47–36 +11 43
7. Valencia 28 8 16 4 30–23 +7 40
8. Betis 28 11 6 11 32–36 –4 39
9. Athletic Bilbao 28 8 13 7 28–31 –3 37
10. Real Sociedad 28 9 9 10 33–33 0 36
11. Eibar 28 8 11 9 36–38 –2 35
12. Girona 28 8 10 10 31–37 –6 34
13. Espanyol 28 9 7 12 32–41 –9 34
14. Leganés 28 8 9 11 27–34 –7 33
15. Levante 28 8 7 13 38–48 –10 31
16. Villarreal 28 6 11 11 31–36 –5 29
17. Valladolid 28 7 8 13 23–39 –16 29
18. Celta Vigo 28 6 7 15 36–47 –11 25
19. Rayo Vallecano 28 6 5 17 30–51 –21 23
20. Huesca 28 5 7 16 28–47 –19 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik