Barca: A következő idényben is harcolni fogunk az összes trófeáért – Messi

D. Á.D. Á.
2019.08.05. 14:32
Mint beszámoltunk róla, az FC Barcelona labdarúgócsapata az Arsenal elleni 2–1-es sikerrel megnyerte a Gamper-kupát. A vasárnap esti mérkőzés előtt a katalánok csapatkapitánya, Lionel Messi a Camp Nou közönsége előtt tartott beszédet, amelynek középpontjában a Liverpool FC elleni Bajnokok Ligája-kiesés, valamint a spanyol bajnokságban elért sikerek voltak.



„Az igazság az, hogy nehéz bármit is mondani a BL-kiesés után, ugye? De én nem bántam meg semmit, ugyanolyan teljesítményt fogok nyújtani, mint az előző idényben”
– mondta Lionel Messi a Gamper-kupa előtt.

„Az igazság az, hogy nehéz bármit is mondani a BL-kiesés után, ugye? De én nem bántam meg semmit, ugyanolyan teljesítményt fogok nyújtani, mint az előző idényben”
– mondta Lionel Messi a Gamper-kupa előtt.

A Barca klasszisa megemlítette a La Liga-elsőséget, mert szerinte nem örültek eléggé a klubnál a BL-kudarc után.

„Én bízom ebben a keretben – a játékosokban és az edzőkben –, és kétségem sincs afelől, hogy a következő idényben is harcolni fogunk az összes trófeáért. Igaz, nem úgy alakult a tavaszi szezonunk, ahogyan azt szerettük volna, de azt gondolom, elismerésre méltó, hogy ismét megnyertük a spanyol bajnokságot, amely már a nyolcadik bajnoki címünk volt az elmúlt tizenegy év alatt! Ez bármelyik klubnak a világon fantasztikus eredmény lenne. Talán nem tudtunk annyira örülni neki, de néhány éven belül rájövünk, milyen nehéz is volt ezt elérni” – folytatta Messi.

Az argentin támadó elárulta, már nagyon várják Katalóniában az új idényt, reméli, hogy a drukkerek is hasonlóan állnak hozzá a szezonkezdéshez.

„Mindenki tudja, hogy ez a klub mindig küzd, és ez most sem lesz másképp! Itt mindenki izgatottan várja a következő idényt, és remélem, ti is ezzel az érzéssel jöttök ki mindegyik meccsre! Hajrá Barca, hajrá Katalónia!” – tette hozzá Messi.

Legfrissebb hírek

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
13 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2026.03.19. 07:37

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56
Ezek is érdekelhetik