Atlético: visszavonták a Griezmann miatt benyújtott panaszt?

Vágólapra másolva!
2019.08.18. 21:09
null
Úgy tűnik, az Atlético Madrid elengedte a Griezmann-ügyet (Fotó: AFP)
A barcelonai Sport szerint az Atlético Madrid visszavonta a La Ligának benyújtott hivatalos panaszát, melyben a klub azt kérte, vonja meg a Barcelonához szerződött Antoine Griezmann játékengedélyét.

 

A Sport korábbi információi szerint a La Liga képviselői addig sem nyitották meg az ügyet, amíg a labda az ő oldalukon pattogott, most pedig a lap szerint a klub belátta, hogy nincs esély a panasz – és egyúttal a kérelem – pozitív elbírálására, így a visszalépés mellett döntött.

Mint ismert, Antoine Griezmann Barcelonába igazolása miatt panaszolta be az Atlético a Barcát: a „matracosok” azt sérelmezték, hogy a katalánok azelőtt állapodtak meg Griezmann-nal, mielőtt 200-ról 120 millió euróra csökkent volna a kivásárlási ára, vagyis további 80 millió eurót szerettek volna kicsikarni.

Az El Mundo korábban arról számolt be, hogy az Atléticónak bizonyíték van a kezében – úgy tűnik, ez sem elég ahhoz, hogy az illetékesek a „matracosok” javára döntsenek. Mindeközben Griezmann korábbi tanácsadója, Éric Olhats elárulta, a Barca még a Juventus elleni februári mérkőzés előtt kapcsolatba lépett vele.

Ha vissza is vonták a kérelmet, ahogyan a lap állítja, az ügy még ott marad a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) versenybizottságának asztalán, ám a lap szerint a jelenlegi szabályozások mellett kevés esély mutatkozik arra, hogy szankcionálják az esetet.

A fentiekkel nem összefüggő, de szintén Griezmann-nal kapcsolatos hír, hogy a játékos a spanyol versenysorozatokban nem viselheti majd a Philippe Coutinho távozásával megüresedő, általa az Atléticónál és a francia válogatottban is viselt 7-es számot, mert már pályára lépett a 17-esben. Adott esetben a következő idénytől lesz erre lehetősége.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik