Valencia: uruguayi válogatott támadót igazoltak – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.07.14. 14:18
null
Maxi Gómez a Valenciában folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Valencia hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Celta Vigo támadóját, Maxi Gómezt.

 

Maxi Gómez remek formában játszott az elmúlt idényekben, hiszen a Celta Vigo színeiben 71 spanyol bajnokin összesen 30 gólt szerzett, valamint 10 gólpasszt is kiosztott. 2017-ben az uruguayi válogatottban is bemutatkozott. A 22 esztendős csatár jó formájára több csapat is felfigyelt, leginkább az angol West Ham United érdeklődéséről lehetett hallani.

Vasárnap délután azonban minden kérdés lezárult, miután a Valencia hivatalos oldalán közölte, hogy a fiatal futballista a „denevéreknél” folytatja pályafutását. Gómez öt évre írt alá új csapatához, kivásárlási ára nem kevesebb mint 140 millió euró.

A Celta Vigo 14.5 millió eurót kapott Gómezért, azonban az üzlet része volt Santi Mina és Jorge Sáenz is. Előbbit végleg, utóbbit kölcsönbe engedte el a Valencia a Celtához.



Legfrissebb hírek

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 20:40

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 23:17

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:04

Győzött a Real Madrid, Tavares megdöntötte az Euroliga lepattanórekordját

Kosárlabda
2026.01.08. 22:58
Ezek is érdekelhetik