Barca: így puhítják a szurkolókat Griezmann miatt? – videó

2019.07.12. 22:33
null
Néhány Barca-szurkoló bizalmáért valószínűleg még meg kell dolgoznia Griezmann-nak (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Barcelona labdarúgócsapata péntek délután bejelentette Antoine Griezmann szerződtetését. Ha visszamegyünk egy kicsit az időben, emlékezhetünk rá, hogy a francia egyszer már kikosarazta a katalánokat. Ám az átigazolás hivatalossá tétele után a katalánok úgy érezték, még egy kicsit puhítani kell a szurkolókat…


A szóban forgó kikosarazásról: Antoine Griezmann hosszas hercehurca után 2018 nyarán egy előre felvett videóban jelentette be, hogy a Barca hívó szava ellenére marad az Atlético Madridnál. Akkor nagyon sokan támadták a játékost, mondván: ekkora hajcihő után már nem is bánják, hogy nem ölti magára a Barcelona mezét.


Antoine Griezmann a Barcelonában folytatja pályafutását! – HIVATALOS

Ám Madridban a 2018–2019-es idényben nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan Griezmann remélte. Jó barátja, Diego Godín is távozott, a Barcelona pedig 2019-ben sem tett le a megszerzéséről – az ügy végére pénteken került pont, amikor a gránátvörös-kékek hivatalosan is bejelentették az érkezését.

Igen ám, de Barcelonában úgy gondolhatták, kell még egy kis „promó” az új szerzeménynek a múltban történtek miatt, illetve azért is, mert korábban a spanyol sajtóban olyanokat lehetett olvasni, hogy a játékosok sem látnák szívesen, ahogyan a korábbi elnök, Joan Laporta is inkább ellene érvelt. Így néhány órával a bejelentés után kitettek egy videót, melyben Griezmann a második lehetőségekről beszél.

„Gyermekként édesapám megtanított arra, hogy a vonatok nem csupán egyszer jönnek el mellettünk.
Itt az ideje, hogy nekiveselkedjünk a kihívásoknak egy új helyen. Végül az útjaink keresztezik egymást. Teljes elkötelezettséggel fogok harcolni a Barca színeiért. Eljött a mi időnk, ez a mi utunk”
– mondja Griezmann a videóban, amelyhez a katalánok a közösségi médiában csak annyit tettek hozzá: „Az élet a második lehetőségekről szól.”

FC Barcelona on Twitter

Life is all about second chances. https://t.co/5ArFiaP2ht



Griezmann szombaton este érkezik meg Barcelonába, már ekkor készül majd róla néhány fotó a klub hivatalos boltjában. Hivatalos bemutatása viszont csak vasárnap várható, ám a Camp Nou karbantartása miatt csak a lelátókon fotózkodik majd a játékos, mielőtt sajtótájékoztató keretein belül bemutatkozna.
Legfrissebb hírek

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
18 órája

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
19 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
21 órája

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
Tegnap, 8:24

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42