Barca: az öltözőben megvétózták Griezmann érkezését?

2019.05.21. 11:16
null
Ha a Barcánál tényleg nem örülnének Griezmann-nak, vajon hol folytatja a Madridból távozó francia? (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona öltözőjében megvétózták az Atlético Madridtól távozó Antoine Griezmann érkezését – állítja a barcelonai Sport. A lap szerint a játékosok egyáltalán nem látnák szívesen a csapatnál a francia támadót.

 

Mint ismert, 2018 nyarán is szóba került már a játékos klubváltása, tulajdonképpen az volt a kérdés, hogy a Barcelonához igazol-e, vagy marad Madridban. Egy 45 perces tévéműsor keretein belül akkor végül bejelentette, hogy a maradás mellett döntött.

A Sport szerint pontosan ez a cselekedet szúrja a gránátvörös-kékek játékosainak szemét, akik úgy érezték, a hosszú ideig elhúzódó hercehurca során Griezmann csalódást okozott nekik, és cserben hagyta őket. A futballisták már jelezték is álláspontjukat Josep Maria Bartomeu elnöknek.

Nem ez az első negatív vélemény a 28 éves támadó esetleges Barcelonába szerződésével kapcsolatban: korábban a Barca exelnöke, Joan Laporta is kijelentette: „A szurkolók nem akarják Griezmannt, és az ára is túlzó.”

Miután Griezmann és az Atlético Madrid május közepén bejelentette, hogy a francia távozik, szinte mindenki biztosra vette, hogy a játékos Barcelonában folytatja pályafutását – bár a PSG érdeklődéséről is lehetett hallani, de utóbb kiderült, ez az út nem járható a párizsiaknak.

Legfrissebb hírek

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
3 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Újraosztott Aranylabda, 7. rész: bármit is veszített el vagy nyert meg, harmadik volt Antoine Griezmann

Képes Sport
2026.11.04. 18:32

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12