Franciaország: Deschamps elárulta, játékosa valóban a Realba tart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.10. 19:23
null
Ferland Mendy (jobbra) a törökök elleni vereség alkalmával szerepelt harmadszor a francia válogatottban (Fotó: AFP)
Didier Deschamps, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a nemzeti csapat tagja, az Olympique Lyont erősítő Ferland Mendy a Real Madridhoz tart.

 

A 24 éves balhátvéd klubváltása hetek óta téma a spanyol sajtóban, egyes hírek szerint Mendy már át is esett az orvosi vizsgálaton a Real Madridnál. A Lyonnál legutóbb cáfolták a megegyezés tényét, június 4-i közleményükben arról számoltak be, hogy nem született megállapodás a spanyol klubbal.

A Deschamps által elmondottak alapján azonban úgy tűnik, Mendy valóban a Real Madridban folytatja a pályafutását. Már csak az a kérdés, hogy ezt mikor jelentik be hivatalosan az érintettek.

„Ferland nagyon látványosan fejlődik. Két évvel ezelőtt még a francia másodosztályban játszott, most pedig a Real Madrid játékosa lesz. Mindkét lábát jól használja, nálunk a válogatottban eddig mindig jó teljesítményt nyújtott” – mondta Deschamps.

Mendy a mögöttünk hagyott idényben 44 tétmérkőzésen három gólt szerzett és három gólpasszt adott a Lyonban. Az AS korábbi információi szerint a Real Madrid 55 millió eurót fizet érte, és 2025-ig szóló szerződést köt vele.

Legfrissebb hírek

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Deschamps: Még nem tökéletes minden

Foci vb 2026
18 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
19 órája

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
22 órája

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
22 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
Tegnap, 2:16

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
Tegnap, 1:00

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
Tegnap, 0:53
Ezek is érdekelhetik