Real: Zidane lemondhat a fiáról, irány a francia másodosztály – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.01. 18:08
null
Luca Zidane 14 év után hagyhatja el a Real Madridot (Fotó: AFP)
Lapértesülések szerint a Clermont Foot bejelentkezett a spanyol élvonalban eddig két mérkőzésen pályára lépő Luca Zidane-ért, aki 14 év után hagyhatja el a Real Madridot.

 

Igen erős a konkurenciaharc kapusposzton a Real Madridnál. A zsinórban három Bajnokok Ligáját nyerő Keylor Navas és a Chelsea-től megszerzett Thibaut Courtois mellé nyáron visszatér a szupertehetségnek kikiáltott ukrán Andrij Lunin is, így a 2005 óta a madridiaknál nevelkedő Luca Zidane ismét távolra kerülhet a kezdőcsapattól.

A vezetőedző, Zinédine Zidane fia eddig két bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, a 2017–2018-as idény zárófordulójában debütált a La Ligában, majd – édesapja visszatérése után – idén az Huesca ellen állhatott újfent a gólvonalra.

Korábban Zinédine Zidane úgy nyilatkozott, jelenleg három jó képességű kapusa is van a Realnak, ám az valószínű, hogy a következő idényre nem tud mindenkit megtartani a klub.

A jelek szerint fia lehet az első távozó, aki iránt Franciaországból érdeklődnek, a Ligue 2 10. helyén álló Clermont Foot jelentkezett be Lucáért.

Bár elsőre nagy visszalépésnek tűnhet a Clermont, nem az ifjú Zidane lenne az első kapus Madridban, aki a több játéklehetőségért cserébe akár egy alacsonyabb osztályú együtteshez is elszerződik: januárban Kiko Casilla került az angol második vonalban szereplő Leeds Unitedhez.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
2026.09.04. 18:28