Real: Madridban folytatja a Man. City támadója – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.06. 21:40
null
Brahim Díaz elbúcsúzott Pep Guardiola csapatától (Fotó: AFP)
Vasárnap este a Real Madrid a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a Manchester Citytől Brahim Díazt.

 

A 19 éves spanyol labdarúgó ebben az idényben négyszer lépett pályára az angol klubban, ebből három alkalommal a Ligakupában. 2014-ben a Málagától került Manchesterbe, akkor 14 éves volt.

Díaz január 7-én esik át az orvosi vizsgálaton, a hivatalos bemutatására pedig délután kerül sor. A fiatal játékos 2025-ig szóló megállapodást írt alá a blancókkal.

A hírek szerint Díazért 15 millió eurót fizet a Manchester Citynek a Real Madrid. Arról korábban beszámoltunk, hogy sajtóhírek szerint a City két záradékot is elrejthetett a szerződésben.

Az egyik, hogy ha a futballistát később eladják a királyiak, az után az átigazolási díj 15 százaléka az angol klubot illeti meg.

A másik, hogy ha a Real Madrid egy „másik manchesteri együttesnek” adja el a spanyolt, abban az esetben az átutalt összeg 40 százalékára (!) tart igényt a City.

Real Madrid C.F on Twitter

Comunicado oficial: @Brahim Díaz #WelcomeBrahim | #RealMadrid https://t.co/kOAjjjWRxN



 

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik