Real Madrid: Jobb, ha az idény végéig várok – Conte

2018.11.13. 16:32
null
Antonio Conte jövő nyártól új projektbe kezdene (Fotó: AFP)
Nyárig nem vállalna új munkát Antonio Conte, aki legutóbb a Chelsea-t irányította, majd nemrégiben a Real Madriddal hozták szóba Julen Lopetegui menesztése után.

A Real Madrid? Ahogy látom, jobb az idény végéig várni, mint most év közben vonatra szállni. Júniusig akarok várni, majd egy új projektbe kezdek. Viszont akár három hónap alatt meg tudom változtatni a véleményem, mindig is ilyen voltam” – mondta Antonio Conte, akiről Madridban azt mondják, már csak a követelései miatt is esélytelen az edzői posztra.

A 49 éves olasz trénert arról is megkérdezték, hogy visszatérne-e korábbi klubjához, a Juventushoz, ahol akár olyan játékosokkal dolgozhatna együtt, mint az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo.

Nem gondolkodom ilyesmin. Nagyon boldog vagyok azon játékosok miatt, akiket edzhettem, és a kupákkal, amiket megnyertem. Jelen pillanatban hatalmas Juventus-dominancia figyelhető meg, de a többi csapat is egyre erősödik évről évre. Ha pedig a Juve folytatja jó szereplését és sikereket ér el, az mind Allegri érdemeit mutatja. De persze olasz vagyok, ezért kényelmesebb lenne Olaszországban élni és dolgozni.”

Conte legutóbb az angol Chelsea-nél edzősködött, azonban a 2017–2018-as szezonban mutatott gyengébb szereplést követően a nyáron menesztették. Julen Lopetegui kirúgása után hozták szóba a „királyi gárdával”, ahol a jelek szerint az idény végéig Santiago Solarinak adnak bizalmat.

Legfrissebb hírek

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:35

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Egyéni teljesítmények szempontjából a La Liga uralta a negyeddöntőt

Foci vb 2026
2026.07.13. 09:30

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39