Barca: Iniesta egy különleges rekordot is megdöntött búcsúzásként

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.11. 11:18
null
Iniesta (jobbra) a Villarreal elleni meccsen Messinek adta a csapatkapotányi szalagot, amikor lecserélték (Fotó: AFP)
Andrés Iniesta, az FC Barcelona idény végén távozó legendája a szerdai, Villarreal elleni bajnoki találkozón (5–1) megdöntött egy szokatlan klubrekordot – átadva ezzel a múltnak korábbi csapattársa, Xavi csúcsát.

 

 

A szerda esti összecsapáson a katalánok legendája – aki épp ma, május 11-én tölti be 34. életévét – kezdőként lépett pályára a Villarreal ellen, Ernesto Valverde vezetőedző a 61. percben, 3–1-es Barca-vezetésnél lecserélte (Luis Suárez állt be helyette).

Ezzel az idény végén távozó ikon megdöntötte jó barátja, Xavi klubrekordját, ugyanis ez volt a 118. alkalom, hogy bajnoki mérkőzésen kezdőként pályára lépve lecserélték.

A világ- és Európa-bajnok középpályás 441 meccsen játszott a La Ligában. Ebből kezdőként 118-szor lecserélték (plusz egyszer úgy is lecserélték, hogy a szünetben csereként lépett pályára, ám sérülés miatt a 84. percben le kellett jönnie), míg 122 alkalommal a kispadról állt be.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Barca felnőttcsapatában 16 évvel ezelőtt bemutatkozó Iniesta teljesítményével gyakorta probléma lett volna, hiszen számos esetben épp ellenkezőleg történt: óriási tapsvihar és ováció közepette hagyta el a pályát.

Főként a legutóbbi néhány évben fordult elő, hogy a négyszeres BL-győztes Iniesta idő előtt lejött, de általában elővigyázatosságból hívta le aktuális edzője. Példaként ebben a szezonban Valverde 21-szer cserélte le a spanyol válogatott futballistát a bajnokságban, ami majdnem az ötöde a korábban említett, rekordot jelentő számnak.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
45 perce

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42