Barcelona: „Hiba volt megbízni Neymarban és az apjában”

Vágólapra másolva!
2017.09.05. 13:47
null
Bartomeu (balra) Ousmane Dembélével pótolta Neymart (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu, a spanyol élvonalbeli FC Barcelona elnöke egy interjúban beszélt arról, Neymar miként igazolt át a Paris Saint-Germainbe – világrekordot jelentő – 222 millió euróért.

 

„Neymarék félrevezettek minket – kezdte Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke a Sport napilapnak. – Jobb lett volna, ha a játékos időben jelzi felénk távozási szándékát, akkor lett volna időnk felkészülni a pótlására. Nem volt helyes, ahogyan történtek az események. Nyilván jobb, ha egy ilyen klasszis nálunk szerepel, de nem szabad búslakodnunk. Ez egy lehetőség. Szakítunk a hírhedté vált trióval, s a csapatjátékra helyezzük a hangsúlyt. Luis Enrique projektje véget ért, most Ernesto Valverdével új útra lépünk.”

BARTOMEU: MESSI HOSSZABBÍTOTT!
„Mindenben megállapodtunk, alá vannak írva a papírok. Meg lehet nyugodni, nincs itt semmi probléma. A következő hetekben a hivatalos bejelentés is megtörténik.”

„A klubnál senki sem aggódik, annak ellenére, hogy a közvélemény szerint Neymar távozásával meggyengült a keretünk. Az észak-amerikai túránk során már világos volt, hogy Neymar nem marad. Hibáztunk, hogy megbíztunk Neymarban és az édesapjában. Neymart utoljára a Miamiba tartó repülőn láttam…”

„Valamit tenni kell a hihetetlen pénzköltekezés ellen. Ne lehessen olyan pénzt a futballba invesztálni, amit nem a sportág termelt ki.”

„A nyáron egy jobbhátvéddel és egy középpályással akartunk erősíteni. Semedo és Paulinho érkezésével teljesítettük céljainkat. Neymar távozására nem számítottunk. Augusztus elején Neymar apja azt mondta, gyermeke nem szerződik el. Elhittük. Hibáztunk. Amint biztossá vált Neymar távozása, tárgyalni kezdtünk a Dortmunddal Dembéléről, s sikerült megszereznünk a játékost, igaz, magas áron. Neymar távozása miatt borult a stratégiánk. Coutinho iránt is érdeklődtünk, de végül nemet kellett mondanunk a magas vételár miatt. Ő lett volna a hab a tortán, de így is erős csapatunk van.”


A katalánok első embere továbbá megerősítette, hogy Lionel Messi szerződéshosszabbítása gyakorlatilag megtörtént, csak a hivatalos fotózás és a játékos aláírása hiányzik.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
8 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik