Légiósok: Nem feküdt a játék a Barcánál, el akartam jönni – Tajti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 17:09
Tajti Mátyás 2016 nyarán igazolt át az FC Barcelona akadémiájáról a spanyol negyedosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Malaguenóhoz, vagyis a Málaga második csapatához. A 18 esztendős középpályás a Puskás Akadémia honlapjának elmondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy otthagyta a Barcát. Azt is elárulta, miért!

Mint ismert,Tajti Mátyás 2014-ben szerződött a Barcelonához, amelynek akadémiáján, a La Masíán pallérozódott két éven keresztül. A magyar tehetség 2016 nyarán azonban távozott a gránátvörös-kékektől.

„A társaságot sem élveztem annyira Katalóniában, és az ottani futball sem igazán feküdt nekem. Nem volt annyi szabadságom a pályán, mint amennyire, úgy érzem, szükségem van – mesélt Tajti Mátyás a Barcelonából való távozásának okairól. – Folyamatosan egy-két érintővel kellett játszani, ami rendben is lett volna, de a labdavezetések például nem fértek bele. Ezen kívül a pályán a mozgásteremet is eléggé korlátozták. A Málagában lényegesen több a terem. Itt a mentalitás is teljesen más, Andalúziában sokkal vidámabbak és szenvedélyesebbek az emberek. Jóval lazábban veszik a dolgokat, mint Katalóniában."

„A pályán persze nincs pardon, a futballt nagyon komolyan veszik, sőt, mondhatjuk, hogy errefelé sokkal keményebb a játék. A drukkerek is sokkal vérmesebbek. Amikor először kimentem egy Barcelona-összecsapásra, azt hittem, színházban vagyok. Csöndben ültek az emberek, ha szép dolog volt, tapsoltak, de ennyi. Itt viszont szurkolnak rendesen.”

Tajti elmondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy klubot váltott.

„Egyáltalán nem bántam meg. Mint említettem, el akartam jönni Barcelonából, itt lényegesen többet játszom, vezetjük a bajnokságot, tizennégy meccsen jutottam szóhoz, ebből tizenegyszer voltam kezdő. Emellett lehetőséget kaptam az ificsapatban, valamint számítottak rám az ifjúsági Bajnokok Ligájában is. Az első félévben alapember voltam, remélem, tavasszal is az leszek. Itt a B-csapatnál mindenki szeme előtt az lebeg, hogy bekerüljön a »nagyok« közé, én is azon dolgozom nap mint nap, hogy egyszer a spanyol élvonalban szerepelhessek.”

Tajti januárban egy napig a Málaga felnőttcsapatával is edzhetett.

„Természetesen nagyon örültem, ugyanakkor izgultam is, hogy milyen lesz, hiszen ilyen szintű labdarúgókkal még soha nem edzettem. Ahogy beléptem az öltözőbe, láttam, mekkora tiszteletük van ezeknek a játékosoknak. Profik, kőkeményen edzenek a pályán, a konditeremben, mindenhol. Mindegyiküknek nagyon komoly karaktere van, a nagycsapatba csak olyanok kerülhetnek be, akik mentálisan nagyon erősek. Ignacio Camacho hozzáállása különösen tetszik, olyan, mint egy bika, ő a szellemi vezér.”

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
21 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik