Valencia: emlékeznek még a barcásokat megdobáló drukkerre? Megvan a büntetése!

Vágólapra másolva!
2016.11.11. 18:15
A spanyol sportdöntőbíróság illetékes bizottsága hat hónapra kitiltotta a Mestallából, valamint 3001 eurós (927 ezer forintos) pénzbüntetéssel sújtotta azt a Valencia-szurkolót, aki október 22-én egy vizes palackkal megdobta a Barcelona győztes gólt ünneplő játékosait a két csapat spanyol bajnoki mérkőzésén.

A 17 esztendős drukker megbánta a tettét, és azzal védekezett, hogy Neymar provokálta a Mestalla közönségét.A 17 esztendős drukker megbánta a tettét, és azzal védekezett, hogy Neymar provokálta a Mestalla közönségét.

„Én vagyok az a szurkoló, aki bedobta a pályára a vizes palackot. Abban a pillanatban, hogy a flakon elhagyta a kezemet, egyből átéreztem a hibámnak a súlyát. Nagyon megbántam, amit tettem. Amikor a játékvezető megítélte a Barcelonának a tizenegyest, tehetetlennek és idegesnek éreztem magamat. Miután Messi értékesítette a büntetőt, előttünk ünnepelt, és láttam, ahogy Neymar sértegeti, illetve provokálja a drukkereinket. Ekkor megpillantottam a földön egy vizes palackot, felkaptam és eldobtam. A palack gyakorlatilag üres volt, de öt barcelonai játékos is azt színlelte, hogy eltaláltam. Elnézést kérek a Barcelonától, valamint szeretett klubomtól is, amelynek életem utolsó napjáig szurkolni fogok” – szólt az ifjú rajongó közleménye.

A spanyol szövetség 1500 eurós (átszámítva 464 ezer forintos) bírságot szabott ki a Valenciára az incidens miatt, és figyelmeztette a Turia-parti klubot, hogy ha a jövőben hasonló eset történik, akkor zárt kapus büntetésre számíthat.

Ezekkel a tárgyakkal dobálták meg a Barcelona futballistáit (Fotó: Twitter)
Ezekkel a tárgyakkal dobálták meg a Barcelona futballistáit (Fotó: Twitter)
Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
17 órája

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08
Ezek is érdekelhetik