La Liga: öt gól és bilbaói fordítás a baszk rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 18:07
null
Iker Muniain (jobbra) gólja egyenlítést ért, az Athletic megtörte hosszú nyeretlenségét (Fotó: mundodeportivo.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában az Athletic Bilbao minimális különbséggel nyerte meg a Real Sociedad elleni baszk rangadót.

A játékvezető gyorsan kiosztott három sárga lapja kicsit elvette a hangulatát a rangadónak, de ez nem ártott meg a színvonalnak: így legalább a futballra koncentráltak a felek. A 16. percben a vendégek szöglet után szereztek vezetést, amit a szünetig komoly erőfeszítések árán sikerült megtartaniuk. A második félidő elején Iker Muniain remek góljával megérdemelten egyenlített a mezőnyfölényben lévő házigazda. A Bilbao érezte a ritmust, és lendületben maradva további húsz perc alatt eldöntötte a mérkőzést. A kétgólos hátrányba kerülő vendégek a hajrában felzárkóztak ugyan, de egyenlíteniük már nem sikerült. Bár a túlórában a hazai kapuba találtak, ám les miatt nem adták mag a góljukat. A Bilbao legutóbb 2012 márciusában nyert a Real Sociedad ellen, azóta négy döntetlen és négy vereség volt a mutatója.

Mario Suárez duplája három pontot ért a Valenciának, amely a Sporting Gijón vendégeként lépett pályára. A 29 éves védekező középpályás – aki az Atlético Madrid nevelése – a 7. percben remekül eltalált löketével szerzett vezetést a vendégcsapat, a házigazdák a szünet előtt Carlos Castro fejesével egyenlítettek. A 65. percben Mario Suárez másodszor szerzett vezetést a Valenciának, amely előny aztán már kitartott a végéig a meddő mezőnyfölényben futballozó házigazdák ellen.

A Deportivo Alavés a mérkőzés nagy részében 1–0-ra vezetett a Málaga ellen, a venezuelai Roberto Rosales azonban a 85. percben szerzett góllal pontot mentett a vendégeknek.

A Villarreal hazai környezetben esélyt sem adott a korán kétgólos hátrányba kerülő Celta Vigónak. A mérkőzés elején két gyors góllal sokkolta a vendégeket a házigazda, mindkettő Roberto Soriano érdeme. A Németországban született, de olasz válogatott támadó a 8. percben egy kapu elé centerezett labdát vágott be kapásból. A 12. percben aztán elcsípte Sergio Álvarez kapus pocsék felpasszát, és hátráló ellenfél felett látványosan a kapu bal oldalába emelte a labdát.

A kétgólos hátrányba kerülő Celta Vigo nem zuhant össze, hanem kiegyenlített mezőnyjáték után már némi mezőnyfölényre is szert tett. Vesztére. A házigazda egy kontra végén újabb gólt ért el. Pedig létszámban visszazárt a vendégcsapat, öt védő jutott a két támadóra, a jó ütemű és lyukra tett kiugratást a védőket lefutó Cédric Bakambu mégis szinte zavartalanul vágta a kapuba.

A szünet után szegény embert húzta az ág: egy szöglet után Daniel Wass csípőjéről saját kapujába pattant a labda. Alighanem a negyedik gól mikéntje fájt a legjobban a vendégeknek – talán még a különbségnél is jobban –, a hátralévő időt kötelességből futballozták le a vigóiak. A Villarreal így a tempóból alaposan visszavéve is kedvére játszadozhatott, a ráadásban pedig az ötödik góllal beállította a végeredményt.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a mérkőzést élőben közvetítő Sport Tv szakkommentátora a súlyos betegsége miatt egy év után visszatérő Lázár Bence volt.

 

 

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
8. FORDULÓ

Athletic Bilbao–Real Sociedad 3–2 (Muniain 51., Aduriz 60., Williams 72., ill. Zurutuza 16., Inigo Martínez 83.)
Sporting Gijón–Valencia 12 (Castro 41., ill. Mario Suárez 7., 65.)
Alavés–Málaga 1–1 (Deyverson 9., ill. Rosales 85.)
Villarreal–Celta Vigo 5–0 (Soriano 8., 12., Bakambu Daniel 38., Wass 48. – öngól, Trigueros 92.)


AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 8 5 3 21–3 +18 18
2. Real Madrid 8 5 3 22–8 +14 18
3. Sevilla 8 5 2 1 16–12 +4 17
4. Barcelona 8 5 1 2 26–10 +16 16
5. Villarreal 8 4 4 14–4 +10 16
6. Athletic Bilbao 8 5 3 13–10 +3 15
7. Las Palmas 8 3 3 2 16–13 +3 12
8. Eibar 7 3 2 2 9–7 +2 11
9. Alavés 8 2 4 2 9–8 +1 10
10. Real Sociedad 8 3 1 4 11–12 –1 10
11. Leganés 8 3 1 4 9–13 –4 10
12. Celta Vigo 8 3 1 4 9–16 –7 10
13. Málaga 8 2 3 3 8–10 –2 9
14. Valencia 8 3 5 11–15 –4 9
15. Deportivo La Coruna 8 2 2 4 5–10 –5 8
16. Betis 8 2 2 4 9–18 –9 8
17. Espanyol 8 1 4 3 9–14 –5 7
18. Sporting Gijón 8 2 1 5 7–18 –11 7
19. Osasuna 7 3 4 7–15 –8 3
20. Granada 8 2 6 8–23 –15 2



 

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
9 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09
Ezek is érdekelhetik