La Liga: Puskás jelenti a következő kihívást CR-nek és Messinek

2016.09.09. 08:32
null
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is három alkalommal volt spanyol gólkirály (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo és Lionel Messi egyformán három alkalommal volt eddig gólkirály a spanyol élvonalban (La Liga), közvetlen előttük a négy alkalommal első Puskás Ferenc áll.

 

Az argentin (2009–2010, 2011–2012, 2012–2013) és a portugál (2010–2011, 2013–2014, 2014–2015) klasszis uralmát Luis Suárez törte meg az előző idényben, és akad fogadóiroda, amelynél ezúttal is az uruguayi elsőségét tartják a legvalószínűbbnek.

Puskás Ferenc annak idején négyszer végzett gólkirályként (1959–1960, 1960–1961, 1962–1963, 1963–1964), az örökrangsorban a hatszoros első Telmo Zarra, valamint az egyaránt ötszörös gólkirály Alfredo Di Stéfano, Quini, Hugo Sánchez trió van még a jelenkor két legnagyobb klasszisa előtt.

A most zajló spanyol bajnokságban két fordulón vannak túl a felek. Lionel Messi az első fordulóban a Betis ellen szerzett két gólt, Cristiano Ronaldo korábbi sérülése miatt eddig nem játszhatott, a hét végén azonban bekapcsolódik a versenybe.

Legfrissebb hírek

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
8 órája

Miamiban lazít Cristiano Ronaldo menyasszonya

Foci vb 2026
10 órája

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
Tegnap, 10:11

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50
Ezek is érdekelhetik