Real: hivatalosan bejelentették, visszavásárolják Moratát

2016.06.21. 19:10
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, él a visszavásárlási záradék biztosította lehetőséggel, és szerződteti Álvaro Moratát az olasz bajnok Juventustól.

A Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta kedden jelezte: az olasz klub megkapta a Real Madrid tájékoztatását, amelyben a spanyol csapat közölte, érvényesíti Morata visszavásárlási záradékát. A Real közleménye hivatalosan is megerősíti ezt, a spanyol válogatott csatár a felkészülést már Zinédine Zidane csapatával kezdi meg. az olasz klub megkapta a Real Madrid tájékoztatását, amelyben a spanyol csapat közölte, érvényesíti Morata visszavásárlási záradékát. A Real közleménye hivatalosan is megerősíti ezt, a spanyol válogatott csatár a felkészülést már Zinédine Zidane csapatával kezdi meg.

Morata a 2014–2015-ös szezon előtt került a Juventushoz, amellyel kétszer-kétszer nyert bajnokságot és Olasz Kupát, elhódította az olasz Szuperkupát, valamint Bajnokok Ligája-döntőben is szerepelt.

Legfrissebb hírek

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
14 órája

Az Aston Villa szerződtette a svájciak vb-felfedezettjét

Angol labdarúgás
2026.07.17. 19:51

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Münchenben ezentúl a „Vének Tanácsa” dönt minden átigazolásról

Minden más foci
2026.07.15. 20:15

Az Arsenal beleegyezett, Trossard a Besiktasba igazolhat

Minden más foci
2026.07.14. 16:09

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Dybala belement a bércsökkentésbe, marad a Romában, aláírta új szerződését

Olasz labdarúgás
2026.07.13. 16:50

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24