Barcelona: Messi, Rakitic és Ter Stegen újra edzésbe állt

MTI MTIMTI MTI
2015.11.16. 21:17
Öt nappal a Real Madrid elleni spanyol bajnoki rangadó előtt, hétfőn ismét edzésbe állt az FC Barcelona labdarúgója, Lionel Messi.
A katalánok argentin támadójának térde szeptember végén sérült meg, ezért klubcsapata bajnoki és Bajnokok Ligája-mérkőzései mellett ki kellett hagynia hazája válogatottjának Brazília elleni világbajnoki selejtezőjét (1–1) is.A Barcelona ebben az időszakban is jól teljesített, ugyanis Messi hiányában az uruguayi Luis Suárez, illetve a brazil Neymar is rendkívül eredményesen futballozott. A klub hétfői közleményéből kiderült, hogy Messi felépült, és hétfőn ismét a csapattársaival edzett, az viszont nem, hogy játszhat-e a Real Madrid elleni, szombati bajnoki rangadón, az el Clásicón. A korábban szintén sérüléssel bajlódó horvát középpályás, Ivan Rakitic, valamint a fogászati problémákkal küszködő német kapus, Marc-André ter Stegen is edzésbe állt hétfőn. A spanyol élvonalban 11 forduló után a Barcelona a listavezető, a Real Madrid – három ponttal lemaradva – a második helyen áll.
Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2026.09.25. 11:01

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35