Barca: R. Carlos elmondta, hogy ki a jobb CR-nél és Messinél

2015.09.17. 18:06
A világbajnok brazil balhátvéd, Roberto Carlos honfitársát, Neymart jobb labdarúgónak tartja mind a négyszeres aranylabdás argentin Lionel Messinél, mind pedig a háromszor a világ legjobbjának megválasztott portugál Cristiano Ronaldónál.

A három éve visszavonult klasszis játékos, aki játszott Ronaldo jelenlegi csapatában, a Real Madridban is, úgy látja, hogy Neymar sokkal többet nyújt a Messit is foglalkoztató FC Barcelonában, mint a brazil válogatottban. Ezt azzal magyarázta csütörtöki interjújában, hogy a nemzeti csapatban túlságosan is nagy a felelőssége, míg ugyanez a teher megoszlik közte és Messi, illetve a katalán együttes csatársorának harmadik kiválósága, az uruguayi Luis Suárez között, ezért is teljesít a spanyol bajnokcsapatban jobban.

A labdarúgás történetének legkiválóbb balhátvédjei között számon tartott Roberto Carlos kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az ő posztján jelenleg honfitársa, a Real Madridban futballozó Marcelo a világ legjobbja.

A labdarúgás történetének legkiválóbb balhátvédjei között számon tartott Roberto Carlos kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az ő posztján jelenleg honfitársa, a Real Madridban futballozó Marcelo a világ legjobbja.

A 42 éves brazil abból az alkalomból nyilatkozott, hogy kinevezték a spanyol hivatásos futball-liga (LFP) jószolgálati nagykövetének, idén júliusban az indiai futballbajnokságban szereplő Delhi Dynamos játékosedzője lett.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
Tegnap, 9:36

Fontos év, visszavonulással? Neymar egyelőre a sikeres visszatérésnek örül

Minden más foci
2026.02.20. 12:14

Messi és Busquets világcsúcsa: 653 közös meccs!

Minden más foci
2026.02.16. 16:43

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44
Ezek is érdekelhetik