Barca: Luis Enrique elárulta, Messi miért nem kezdett

Vágólapra másolva!
2015.09.13. 10:39
null
Lionel Messi pénteken született kisfiának, Mateónak ajánlotta az Atlético elleni gólját (Fotó: Reuters)
A Barcelona középhátvédje, Thomas Vermaelen három-négy hét kényszerpihenő elé néz, miután vádlisérülést szenvedett az Atlético Madrid elleni (2–1) szombati bajnokin. A mérkőzés után Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője elárulta, Lionel Messi miért csak a kispadon kezdett.

 

A belga válogatott futballista a Vicente Calderón Stadionban rendezett mérkőzés első félidejében egy rossz mozdulat következtében sérült meg, és nem is tudta folytatni a játékot.

A Barcelona hivatalos honlapjának közleménye szerint Vermaelen vádlisérülést szenvedett, de csak a tüzetes orvosi vizsgálatok után derül ki, hogy pontosan mennyit kell kihagynia. A spanyol sportsajtó úgy kalkulál, a 29 éves játékos három-négy hétig nem léphet pályára.

Az Atlético Madrid otthonában megnyert bajnoki után Luis Enrique vezetőedzőt arról faggatták az újságírók, hogy miért csak a kispadra jelölte Lionel Messit, aki az argentin válogatottól visszatérve a szombati meccset megelőzően egyszer sem edzett együtt a társakkal.

„Megbeszéltem Leóval. Fontos tagja a csapatunknak, de rengeteget utazott, nem akartunk kockáztatni” – mondta a Barcelona vezetőedzője.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
3. FORDULÓ
Atlético Madrid–Barcelon
a 1–2 (F. Torres 51., ill. Neymar 55., Messi 76.)
Betis–Real Sociedad 1–0 (Rubén Castro 41.)
Espanyol–Real Madrid 0–6 (C. Ronaldo 7., 17., 20., 61., 81. – a másodikat 11-esből, Benzema 28.)
Sporting Gijón–Valencia 0–1 (Alcácer 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 3 3 4–1 +3 9
2. Real Madrid 3 2 1 11–0 +11 7
3. Eibar 2 2 5–1 +4 6
3. Celta Vigo 2 2 5–1 +4 6
5. Atlético Madrid 3 2 1 5–2 +3 6
6. Valencia 3 1 2 2–1 +1 5
7. Villarreal 2 1 1 4–2 +2 4
8. Betis 3 1 1 1 2–6 –4 4
9. Granada 2 1 1 3–4 –1 3
10. Espanyol 3 1 2 2–9 –7 3
11. Deportivo La Coruna 2 2 1–1 0 2
12. Levante 3 2 1 2–3 –1 2
13. Sporting Gijón 3 2 1 0–1 –1 2
13. Real Sociedad 3 2 1 0–1 –1 2
15. Sevilla 3 2 1 1–4 –3 2
16. Málaga 2 1 1 0–1 –1 1
16. Las Palmas 2 1 1 0–1 –1 1
18. Rayo Vallecano 2 1 1 0–3 –3 1
19. Getafe 2 2 1–3 –2 0
20. Athletic Bilbao 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
37 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:26

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:58

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 20:23

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
2025.11.09. 08:25

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54
Ezek is érdekelhetik