Real Madrid: Nem igaz! Utálom, mikor ezt mondják - Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.14. 16:40
Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője elmondta, nem érzi úgy, hogy túl „puha” a királyi gárda irányításához.

„Mostanában gyakran hallom, hogy túl »puha« vagyok ehhez az álláshoz, ez azonban nem igaz. Utálom, amikor ezt mondják, csak azért mert baráti a viszonyom a játékosokkal, még nem vagyok gyenge” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak Ancelotti.

„Úgy gondolom, a munkám legfontosabb része, hogy jó kapcsolatot ápoljak a futballistákkal. Sokkal többet számít, hogy velük megtaláljam a közös hangot, minthogy jól kijöjjek az elnökkel” – tette hozzá a blancók vezetőedzője, aki az álommunkájáról és a Barcelona elleni rangadóról is szót ejtett.

„Többször elmondtam már, hogy szívesen irányítanám egy nap Olaszország nemzeti tizenegyét. Erről az álomról továbbra sem tettem le, most azonban csak a Real Madriddal foglalkozom! Még nem tudom, milyen kezdőcsapattal állunk ki az el Clásicón, azt azonban elárulhatom, hogy ha vasárnap Kelyor Navasszal kezdődik a névsor, akkor Casillas lesz a kapuban a Barca ellen, ha pedig holnap Casillas kezd, akkor ő játszik a katalánok ellen is…” – mondta az olasz mester.

A királyi gárda vasárnap 21 órakor a Levantét fogadja a Santiago Bernabéu Stadionban, majd március 22-én a Camp Nouban lép pályára.

Legfrissebb hírek

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58