Barcelona: Voltak gondok a színfalak mögött - Mascherano

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 11:43
Javier Mascherano, az FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin játékosa elismerte, nem úgy indult a 2015-ös esztendő, mint azt a gránátvörös-kékek remélték.

„Nagyon nehezen indult az év, rögtön az első meccsünkön vereséget szenvedtünk januárban a Real Sociedadtól, amit követően négy pontra nőtt a hátrányunk a Real Madridhoz képest a tabellán. A színfalak mögött sem volt minden tökéletes, akadtak gondok, de szerencsére azóta minden megoldódott, erősebbek vagyunk, mint valaha” – mondta az argentin TyC Sportsnak Mascherano, aki szerint még nem szabad leírni a blancókat a bajnoki címért folyó versenyben.Mascherano, aki szerint még nem szabad leírni a blancókat a bajnoki címért folyó versenyben.

„Jó a helyzetünk, most mi vezetünk négy ponttal a Real előtt. Ennek ellenére nem szabad kihúzni a királyiakat a bajnokesélyesek listájáról, hiszen rengeteg idő van még a szezon végéig, bármi megtörténhet” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
38 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
6 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik