Barca: „Messi nagyobb szobrot érdemelne, mint Kubala”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.09. 16:12
Carles Rexach, a Barcelona egyik kultikus alakja az Esport3-nak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az általa felfedezett Lionel Messi szobrot érdemelne a Camp Nounál. Nem is akármekkorát, jó nagyot.

„Messi nagyobb szobrot érdemelne, mint Kubala” – mondta Rexach, aki játékosként, majd utánpótlásedzőként alkotott maradandót a katalánoknál.Rexach, aki játékosként, majd utánpótlásedzőként alkotott maradandót a katalánoknál.

A jelenkor egyik zsenijét nehéz összehasonlítani az 1950-es évek barcelonai kiválóságával, aki pályafutása során négy bajnoki címet és öt honi kupát nyert a Barcelonával, amellyel két alkalommal magasba emelhette a Vásárvárosok-kupáját is (Az UEFA-kupa és az Európa-liga elődjének tekintett európai kupát.)

Kubala embernagyságúnál nagyobb szobra a Camp Nou tőszomszédságában található. A barcelonai stadion bővítése ötven évvel ezelőtt azért vált aktuálissá, mert Kubala népszerűségével párhuzamosan nőtt a csapat eredményessége, így a látogatottsága is. A 27 éves Messi 21 nagyobb klubtrófeát gyűjtött be a Barcelonával eddigi pályafutása során.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35