Real: „Nem lep meg, amikor a játékosaim díjat kapnak”

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 16:38
null
Az egyik új hozzáállást hozott, a másik a világ legjobbja – Carlo Ancelotti elégedett játékosaival (Fotó: Action Images)
Carlo Ancelotti, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Real Madrid vezetőedzője nem lepődik meg, ha valamelyik játékosát díjazzák, és véleménye szerint Toni Kroos és James Rodríguez érkezésével megváltozott a csapat labda nélküli hozzáállása.

 

A királyi gárda nagyszerű formában szerepel, legutóbbi tíz meccsét megnyerte, benne a Barcelona elleni el Clásicóval (3–1), összesen 42 gólt szerezve ezeken a fellépéseken.

„Rendkívül elégedettek vagyunk azzal, ahogy a csapat teljesít, de minden egyes mérkőzés új teszt a számunkra. A korábbi meccsek már a múlt részei. A Granada elleni összecsapás is egy új kihívás lesz a számunkra, sohasem lehet tudni, mit hoz a következő találkozó” – mondta Carlo Ancelotti a csapata kiváló szereplését firtató kérdésre.

„Pepe és Modric sérüléssel küszködik, majd holnap eldől, bevethető állapotba kerülnek-e. Bale, Coentrao és Jesé biztosan nem játszhat” – felelte a Granada elleni összecsapás hiányzóival kapcsolatban az olasz szakember.

LUIS ENRIQUE: SZÉLSŐSÉGESEN ÍTÉLNEK MEG MINKET
Luis Enrique, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője nem idegeskedik játékosai rossz formája miatt, továbbra is nyugodt, és már a soron következő, Celta Vigo elleni összecsapásra készül.

„Minden csapatnak vannak rosszabb időszakai. Nyugodtak vagyunk. Amikor mindent megnyersz, akkor hihetetlenül jó vagy, ha viszont elveszted a meccseket, akkor te vagy a világ legrosszabb edzője.Szerintem nem kéne ennyire szélsőségesen nézni ezt a kérdést” – vélekedett Luis Enrique. BŐVEBBEN ITT!

Az 55 éves vezetőedző Sami Khedira szerepkörével kapcsolatban elmondta, hogy a német középpályás és Asier Illaramendi is fontos láncszem a csapat számára, és hogy Kroos és Luka Modric nem tudná végigjátszani a teljes szezont, ezért örül, hogy mind a négyüket a csapatban tudhatja. És hogy mit hozott magával James Rodríguez és Kroos érkezése?

„Ami megváltozott, az a csapat hozzáállása, amikor nincs nálunk a labda, ez könnyebbé tette a játékot számunkra, amikor támadunk – mondta Ancelotti, akit az előző idény hétfői díjátadó gálájáról is faggattak. – Sohasem lepődöm meg, ha egy Real-játékos díjat kap. Nem jelentett meglepetést, amikor Ramos és Modric kapott elismerést, vagy például amikor Cristiano Ronaldo, mert ő a világ legjobb játékosa.”

A fővárosi gárda kapusa, Iker Casillas reményei szerint együttese a karácsonyt már az élen fogja tölteni, ezzel kapcsolatban Ancelotti hozzátette, bármi lehetséges, a lényeg, hogy jó teljesítményt kell nyújtaniuk addig.

PRIMERA DIVISIÓN
10. FORDULÓ, SZOMBATI MECCSEK

16:00:Granada–Real Madrid(tv: Sport2)
18:00:Atlético Madrid–Córdoba(tv: Sport2)
20:00:Barcelona–Celta de Vigo(tv: Sport2)
22:00:Real Sociedad–Málaga

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 9 7 1 1 23–3 +20 22
2. Sevilla 9 7 1 1 17–9 +8 22
3. Real Madrid 9 7 2 33–10 +23 21
4. Valencia 9 6 2 1 20–8 +12 20
5. Atlético Madrid 9 6 2 1 15–7 +8 20
6. Celta Vigo 9 4 4 1 16–11 +5 16
7. Málaga 9 4 3 2 11–8 +3 15
8. Villarreal 9 4 2 3 13–9 +4 14
9. Rayo Vallecano 9 3 2 4 11–16 –5 11
10. Espanyol 9 2 4 3 9–10 –1 10
11. Eibar 9 2 4 3 9–11 –2 10
12. Getafe 9 3 1 5 6–13 –7 10
13. Almería 9 2 3 4 7–10 –3 9
14. Granada 9 2 3 4 6–13 –7 9
15. Athletic Bilbao 9 2 2 5 6–12 –6 8
16. Deportivo La Coruna 9 2 2 5 11–19 –8 8
17. Real Sociedad 9 1 3 5 10–14 –4 6
18. Córdoba 9 5 4 6–14 –8 5
19. Elche 9 1 2 6 8–21 –13 5
20. Levante 9 1 2 6 4–23 –19 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik