La Liga: az el Clásicón már a „téli” labdával játszanak - fotó

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 16:13
null
A Nike labdája, amelyet a téli hónapokra terveztek (Fotó: theguardian.com)
Bemutatták az angol, az olasz és a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban e hét végétől használandó labdát, melyet a Nike gyártott. A sportszer sárga és lila színekben pompázik.

 

A rendhagyó színösszeállítást a Nike részéről Rafael E. Ortega, a labda gyártásáért felelős szakember azzal indokolta, hogy a téli hónapokban – október és február között – a sárga és a lila színt lehet a legkönnyebben észrevenni az időjárási viszontagságok, mint a köd, az eső vagy a hó, valamint a stadionokban tapasztalható körülmények között.

Az amerikai sportszergyártó cég alkalmazottja hozzátette, az ötlet megszületése és a labda gyártási munkálatának kivitelezése között hat év telt el, de végül sikerült megalkotni a játékosok számára legmegfelelőbb focilabdát.

Ortega ígérete szerint a kapusok tetszését is elnyeri majd az új labda, amelynek egyedi a fogása, és könnyebben kiszámítható a röppályája.

A sportszert az előttünk álló hétvégén élőben is megcsodálhatjuk, hiszen a Premier League, a Serie A és a La Liga soron következő fordulójában – így a Real Madrid–Barcelona csúcsrangadón is – már az új példánnyal játszanak a csapatok.

Legfrissebb hírek

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
12 órája

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:10

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:51

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23
Ezek is érdekelhetik