Real Madrid: Ancelotti Navast kezdeti Casillas helyett

2014.09.22. 19:26
Iker Casillas helyett Keylor Navas lesz a kezdőkapus a Real Madrid együttesében az Elche elleni kedd esti spanyol bajnoki mérkőzésen.

Carlo Ancelotti korábban úgy nyilatkozott, hogy az előző szezonnal ellentétben nem fogja rotálni kapusait a bajnokik, illetve a hazai és nemzetközi a kupatalálkozók között, most mégis cserére szánta el magát.Carlo Ancelotti korábban úgy nyilatkozott, hogy az előző szezonnal ellentétben nem fogja rotálni kapusait a bajnokik, illetve a hazai és nemzetközi a kupatalálkozók között, most mégis cserére szánta el magát.

Az olasz edző sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy pár játékosának pihenésre van szüksége, és ebbe a halmazba tartozik a spanyol válogatott Casillas is. A Costa Rica-i Navas nyári érkezése óta először lesz kezdő bajnoki mérkőzésen a Santiago Bernabéuban.

Florentino Pérez klubelnök vasárnap arra kérte a Real Madrid szurkolóit, hogy „ne fütyüljék ki Casillast, a Real Madrid történetének legjobb kapusát. Tiszteljék és adjanak időt neki, az edző pedig majd eldönti, hogy mi a legjobb a csapatnak”. Két nappal később Casillas a királyiak kispadjáról nézheti az Elche elleni mérkőzést.

Legfrissebb hírek

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Hétgólos meccsen pottyant ki a Király-kupából az Espanyol, majd azon melegében menesztette az edzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.27. 23:33

Négy védés Gulácsitól, a ráadásban szerzett győztes gólt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.10.24. 20:40

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 16:58

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

A közel 90 perces emberhátrány dacára meglett az Elche idénybeli első győzelme

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 23:07

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57